A fülei Orsovai Sándor a retró számítógépek megszállottja

– A gimnáziumi érettségi után elvégeztem még egy technikumot, és az volt az a pont, amikor el kellett gondolkodnom a jövőm alakulásán. Az IT területén szerettem volna elhelyezkedni, így kezdetben számítógép-összeszerelő voltam, majd hibaelemző technikussá váltam, a mai napig hardverekkel foglalkozom, és ha rajtam múlik, innen is fogok nyugdíjba menni – kezd bele beszélgetésünkbe a harmincas éveiben járó fülei fiatalember, aki nemrégiben ötödszörre csábította el az ország retró PC-rajongóit a Fe­jér megyei településre.

Mikor kezdődött az informatika iránti érdeklődése?

– Valamikor négyéves koromban kezdődött a dolog, amikor a bátyám jóvoltából hozzájutottam egy Videoton TVC személyi számítógéphez, illetve egy Commodore-hoz. A 90-es évek elején pláne, mivelhogy én csak négy éves voltam, még kifejezetten különlegesnek számított az, hogy valakinek a saját háztartásában legyen egy ilyen masinája. Az informatika világa aztán azonnal beszippantott, egyre nagyobb rajongó lettem. A 2000-es évek elején, tizenévesen volt egy „kattanásom”, hogy a meglévő gépem mellé legyen még egy, csak úgy hobbiból, szórakozásból. Akkoriban az elavult számítógépeknek nem nagyon volt értékük, így a zsebpénzemből már tudtam venni alkatrészeket ezekhez az öreg gépekhez, majd szinte nulla szakmai tudással nekiálltam összerakni az első számítógépemet. Hónapokig dolgoztam rajta, amikor elkészült, nagyon büszke voltam magamra, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egy elavult gépnek megvannak a maga korlátai. Elkészítettem hát egy újabbat, majd egy újabbat. Miután dolgozni kezdtem, és jobb anyagi lehetőségeim lettek, robbanásszerűen megnőtt a nálam lévő számítógépek száma. Hét-nyolc évvel ezelőtt vált tarthatatlanná ez az állapot. Nem is feltétlenül a tárolásuk jelentett gondot, hanem hogy sajnáltam ezeket a gépeket, mert nem foglalkoztam velük, összeszerelésük óta gyakorlatilag egy szobában po­rosodtak. Mindaddig kihívás volt, míg el nem készültek, ráadásul annyi további alkatrészem volt, hogy mindig újabb és újabb gépeket kellett összeraknom. Mivel értékük nem volt, valamit csinálni kellett velük. Ekkor jött a kiállítás gondolata. Elhatároztam, hogy két rendezvény lesz, a második után pedig eldöntöm, van-e értelme a folytatásnak. Az első kiállítás a fülei művelődési házban volt 2014-ben, körülbelül 25-30 gépet vittem ki, és nagyjából 20 ember jött el, ebből 10-en családtagok, barátok voltak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ezt vártam. Levontam a következtetéseket, majd a következő évben megcsináltam a másodikat. Ott már 80-an jöttek el. Nagyon boldog és büszke voltam. Egy barátom, aki szintén gyűjtő, részt vett azon az eseményen és elmondta, hogy nagyon szívesen társulna mellém kiállítóként, szervezőként, így a harmadikat már együtt csináltuk. Átütő sikere volt, 150 fő volt jelen, duplaannyian, mint előző évben. Évről évre egyre több emberhez jutott el a tárlat híre, újabb kiállítók vették fel velem a kapcsolatot az együttműködés reményében. A negyedik (2018-ban) még a fülei kultúrházban volt. A nyitásnál az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Eszméletlen sokan voltak, viszont kellemetlen volt, hogy az ország minden pontjáról jöttek hozzánk, és nem fértek be az épületbe. Akkor elhatároztuk, hogy az ötödiken nem lesz helyprobléma. Megszereztük a fülei tornacsarnokot, így 760 négyzetméteren, hat kiállító részvételével vághattunk neki az idei tárlatnak, a háttérben pedig körülbelül 20 ember segítette a munkánkat.

Inkább az idősebbek vagy a fiatalok jönnek?

– Főként azok, akik a 80-as, 90-es években voltak gyerekek, vagy felnőttként dolgoztak ezekkel a gépekkel. A harmincas, negyvenes éveikben járó apukák mellett szép számmal találunk fiatalokat is. Egyértelműen a férfiak oldalára billen a mérleg, nagyjából 90-10 százalékos arányban. A hölgyek kísérőként jönnek, éppen emiatt jövőre kialakítunk egy hölgyszekciót is.

Nem él tehát az a sztereotípia, hogy a 8-bites megjelenés egy mai fiatal számára abszolút élvezhetetlen?

– Minden sztereotípia okkal alakult ki, egy rétegkiállítás a miénk, de örömmel látjuk, hogy vannak a következő generációban is olyanok, akik mélyebben szeretnének elmerülni ebben a retró világban, aminek manapság úgy is felszállóban van a csillaga.

Milyen érzés volt viszontlátni a kiállítást a sajtóban, különböző platformokon?

– Szokatlan volt, már csak azért is, mert teljesen átlagemberként csinálom ezt az egészet. Szerencsére rengeteg segítőm, támogatóm van, és minden kiállítás után sok-sok pozitív visszajelzést kapok a látogatóktól. Ezek mind motiválnak arra, hogy folytassam, holott minden kiállítás után megfogadom, hogy soha többé nem rendezem meg. Jó érzés látni, hogy családapák ismét gyermekké válnak arra a pár percre, míg itt vannak nálunk.

A családja, barátai hogyan fogadták ezt a hobbit?

– Miután négyéves korom óta ezzel foglalkozom, így a gyermekeim számára teljesen természetes, hogy apa szobájában mindenhol számítógép van. Ugyan a lányaim annyira nem érdeklődnek a számítástechnika iránt, némi rálátásuk így is van a hardverekre, legalább annyi, hogy felismerjék őket. A feleségemnek eleinte picit szokatlan volt a dolog, de szerencsére mindig támogatta a hobbimat.

Van kedvence, akár a PC-k, akár a videojátékok között?

– Konkrét gépet nem tudok kiemelni, de ha nagyon kellene, akkor a szívemhez leginkább a gázplazmakijelzős gépek állnak, amik a 80-as évek közepén voltak hordozható laptopok formájában beépítve. Mellette pedig mindent szeretek, ami x86-os alapú.

Mi a helyzet a modern gépekkel, illetve a modern számítástechnikával? Hogyan változott az informatika?

– Máig a rabja vagyok az IT-nek, így nemcsak a retró, de a modern gépekkel is foglalkozom. Az elmúlt 10 évben lelassult a fejlesztések tempója. Jöttek ugyan új technológiák, de a saját kiállításunkon is meg tudnám mutatni ezeknek az elődeit, legyen szó akár a 3- vagy 4D-ről. Ezáltal kijelenthető, hogy nem is az elmúlt 10 évben találtak ki bizonyos fejlesztéseket, inkább csak csiszoltak a technológián. 1997-től nagyjából 2004-ig tombolt igazán az informatika, akkor félévente újabb és újabb hardverek jöttek ki. Ez ma már nem annyira jellemző, egy hat-hét éves gép is tökéletesen ki tudja szolgálni egy átlag felhasználó igényeit.

Mik a tervei?

– Továbbra is gyűjtöm a számítógépeimet, amiket a későbbi kiállításokra is elhozok. Addig csináljuk a rendezvényt, amíg van értelme, márpedig ha egy negyvenes éveiben járó apuka ugyanúgy önfeledten tud szórakozni, mint egy kisgyerek, és a látogatóink újra átélik a gyerekkorukat, addig szó sem lehet megállásról. Ez egy óriási löket nekünk, ezért csináljuk. Már tervezzük is a 2020-as programot.