színterápia

2019.06.02. 07:00

Amit a színekről és ránk gyakorolt hatásukról tudnunk érdemes

Prevics Bori lakberendező szerint ebben a témában első ízben megfogalmazódhat a kérdés, vajon mi is az a színterápia. Ez nem más, mint a színek gyógyító hatásával foglalkozó alternatív gyógyászat egy ága.

Tóth B. Zsuzsa

A színeknek gyógyító hatásuk is van

Fotó: Shutterstock

Szemünket a környezetünk számos színárnyalattal gyönyörködteti, de nem feltétlenül gondolunk rá, hogy milyen hatásokat kelt bennünk a látvány. Pedig a terápiának ez a formája nem új keletű tudomány, már az ókori egyiptomiak, görögök, kínaiak, indiaiak és számos más kultúrában is alkalmazták. Több fennmaradt írásos és tárgyi emlék számol be azon helyekről, ahol a fénytörés vagy az ablakokra terített kendők segítségével megfestett helyiségekbe vitték a betegeket.

– A kedélyállapotra és a szervezetre gyakorolt hatás miatt a lakberendezés egyik fontos, ha nem a legfontosabb része a kolorit által kiváltott ingerek, impresszió ismerete. Lélektani hatásuk révén, hangulatkeltő eszközként használva akár otthonunk is átformálható anélkül, hogy a már meglévő berendezési tárgyakhoz hozzányúlnánk. A színek játékával kiegyenlíthetünk akár építészeti hiányosságokat, de javíthatunk a rossz fényviszonyokon is, miközben a saját egyéniségünket szintén kifejezésre juttatjuk.

A színeknek gyógyító hatásuk is van
Fotó: Shutterstock

A konkrét alkalmazás előtt azonban érdemes ismernünk pár tényt. Bár önmagukban kifejezőerővel bírnak a színek, de a kívánt hatásokat más árnyalatokkal együtt képesek elérni. A jól megválasztott koloritok együtt kölcsönhatást gyakorolnak, harmonizálnak, így kiegészítik, valamint fokozzák egymás hatását. A hőérzetünkre ugyancsak hatással vannak. Míg a meleg árnyalatok két- három fokkal melegebb érzetet keltenek, a hideg tónusok pont az ellenkezőjét váltják ki, és ugyanennyivel hűvösebbnek érzékeljük a teret.

A fény módosítja a szín tónusát, melegségét és teltségét. Van olyan szín, amelyik elnyeli a másikat. Amikor otthonunkba színeket választunk, a praktikum és az esztétikum mellett törekedjünk arra, hogy olyan árnyalatokkal töltsük meg a teret, amelyeket kellemesnek érzünk – mondja a lakberendező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában