Fókuszban az őszi dekorációk

2019.11.11. 16:00

Közös alkotás és játék a többgenerációs ajkai kézműves rendezvényen

A művelődési központ kreatív munkatársai, Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Katalin játékos, kézműves családi rendezvényre invitálta az alkotni vágyókat a művelődési központba.

Borsos Renáta

Az alkotói délelőttön a család apraja-nagyja együtt készítette az őszi dekorációkat Fotó: Györkös József

Fotó: Gyorkos Jozsef

Egy család életében az egymásra szánt minőségi idő a legfontosabb. Azok a pillanatok amikor több generáció, szülők, nagyszülők és gyerekek, együtt töltik a napot és kezük alól valami csoda kerül ki, az mindenképpen kellemes élmény. A monotonitásból időnként ki kell szakadni, muszáj feltöltődni. A passzív pihenés helyett az aktív kikapcsolódás minden esetben ad valami pluszt a testi-lelki harmónia eléréséhez, megtartásához. Az ajkai családoknak erre szolgált a kreatív kézműves foglalkozás. Őszi dekorációkat készítettek a látogatók.

A foglalkozásvezetők munkáját Harczi Ilona, Szalai Lászlóné Rita és Takács Endréné segítették. A résztvevők készítettek levél formájú mécsestartót, őszi levélmanót lakásdekorációnak, festett sertésbélésbőrből sündisznós kulcstartót. Akinek kedve volt, makkot ábrázoló hűtőmágnest is alkotott parafalapból és bársonypapírból. A közös alkotásra olyan igény volt, hogy mindössze néhány óra leforgása alatt az összes alapanyag elfogyott.

Az alkotói délelőttön a család apraja-nagyja együtt készítette az őszi dekorációkat Fotó: Györkös József

A minden korosztályt érintő kreatív délelőttöt a Palinta Társulat interaktív gyermekkoncertje gazdagította. Csillogó gyermektekintetekből, őszinte mosolyokból nem volt hiány. Az őszi borongós idő sem tudta lehangolni a program résztvevőit, hiszen minőségi közösségi együttlétben, színes, játékos, forgatagban eltöltött idő a felhőtlen kikapcsolódás jegyében telt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában