Népszokások őrzik Szent Márton emlékét

Tours-i Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában, vagyis a mai Szombathelyen született a Kr. u. 316-ban vagy 317-ben. Apja jómódú, pogány katonatisztként szolgált, és jutalomból Itáliában kapott birtokot, így a család ott telepedett le.

Márton gyermekként Ticinumban, a mai Paviában nevelkedett, majd 12 évesen úgy döntött, felveszi a kereszténységet. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt négy évig egy kiképző egységnél szolgált, majd 19 évesen lett legionárius.

A korabeli feljegyzések megemlítik Márton segítőkészségét, jóindulatát. Egy téli este éppen kilépett a mai Amiens kapuján, amikor egy nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Márton saját köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Később álmában megjelent Jézus a koldusnak adott köpenydarabban. Márton végül 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett.

341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit és megajándékozta őket. Márton azonban nem akarta elfogadni az ajándékot, és a császár helyett Istent akarta szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközet végül is elmaradt, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték.

A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott a döntés ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták a gágogásukkal.

Márton fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák és gyógyulások kísérték. Hivatását haláláig kitartóan gyakorolta, 397. november 8-án hunyt el. Három nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.

Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt, sőt, már életében legendák keringtek jóságáról. Szent István király a lázadó Koppány elleni csatájában Márton támogatását kérte. A győzelem után Márton az Árpád-ház, majd a magyar királyok patrónusa, és Magyarország védőszentje lett. Nevét több magyar és külföldi település őrzi.

Márton napjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. Psenák Emese néprajzkutató, a pápai Kékfestő Múzeum munkatársa kifejtette, Márton-napon már le lehetett vágni a tömött libát, ami ünnepi ételként kapott helyet az év ezen szakában az asztalokon, a kísérőjeként pedig újbort fogyasztottak, mely ekkorra forrt meg. Nem véletlen, hogy Szent Mártont az újbor bírájának is tartották. Ünnepnapja így egybeforrt az ízletes nedűvel és a libalakomával.

– November 11. estéjén a pásztorok Márton vesszejével (egy nyírfavesszővel) járták a házakat és köszöntőket mondtak. A néphit szerint ahány ága volt a vesszőnek, annyit szaporodtak a háziállatok. A libatenyésztő asszonyok pedig e jeles napon a szitába parazsat tettek, vízzel leöntötték, és a füstjével megfüstölték a tojókat, hogy a következő évben sok tojásuk legyen. Szokás volt misét is mondani, hogy a ludak bőven költsenek – magyarázta Psenák Emese.

Megtudtuk tőle, különféle időjóslások is kapcsolódtak Márton napjához. – A néphit szerint, ha Márton ezen a napon fehér lovon jön, akkor enyhe tél várható, ha barnán, akkor viszont kemény télre számíthatnak. Egy másik hiedelem szerint, ha ezen a napon a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. A liba csontját is használták időjóslásra. Ha a libacsont fehér és hosszú, akkor havas tél várható, viszont ha barna és rövid, akkor sáros lesz – emelte ki a néprajzkutató. Hozzátette, néhány helyen november 11-én Márton-napi vásárt, illetve bálokat is tartottak.

– Napjainkban kulturális intézmények szerveznek Márton-napi programokat, illetve a liba ezen a napon szinte egy vendéglő étlapjáról sem hiányozhat – zárta mondandóját a Kékfestő Múzeum munkatársa.