A neve Ildikó, melynek jelentése: harcos

Sosem adja fel. Nemcsak dolgozni tért vissza, hanem a sportpályára is, futó-, duatlon-, triatlonversenyeken indul, és nyer. Betegen, mégis győztesen szakítja át a célszalagot.

Aki sosem élt át ilyen helyzetet, az el sem tudja képzelni. Valaki, fehér köpenyben súlyos szavakat közöl, hozzáteszi, azért senkit nem kell még temetni. Nyugtatásnak szánja, de ki tud ilyesmire odafigyelni, az egyre jobban felerősödő fülzúgás nyomasztó háttérzajt ad annak az egy szónak, amely élesen visszhangzik az ember fejében: rák.

Sefcsikné Solymosi Ildikóval ülök egy asztalnál a takaros gyulafirátóti kertes házban, és amikor ezt – betegsége történetének kezdetét – meséli, úgy képzelem, hogy abban a pillanatban mázsás súly szakította be a tetőt és zuhant a nappali padlójára, a családi idill közepébe. A súly azóta is ott van, nyomasztó a jelenléte, ahogyan Ildikó mesél, látom magam előtt a kárt, amit okozott. Tovább hallgatom, és már mást is látok: fantasztikus erőt, akaratot, küzdeni tudást.

Ezeket a sportpályáról hozta magával, és most oda viszi vissza.

Ildikó történetét mindenkinek érdemes megismernie, talán leginkább a sorstársaknak. Bár ő nem tagja egyetlen önsegítő csoportnak sem, szeretné megszólítani a daganatos betegséggel küzdőket, megmutatni azt az utat, amin ő jár: így is lehet.

Sírva borult össze a család, amikor 2016 áprilisában kiderült, hogy nagy a baj. – Derült égből villámcsapás – mondja erről a pillanatról Ildikó, akinél petefészek-daganatot diagnosztizáltak. Ekkor már jó másfél éve komoly hátfájással küzdött, de eleinte senki sem gyanakodott rákra.

– Tudtuk, hogy baj van, mert a petefészekrák nagyon agresszív, s addigra nekem már áttéteim voltak. Tízcentisek voltak a daganatok, amikor májusban megműtöttek, majd jött a kemoterápia. Az durva volt, keddi napokon kaptam a „nedűt”, amitől vasárnapig rosszul voltam, ám hétfőn már a sportpályán vagy az uszodában erősítettem magam a következő kezelésre. Háromhetente kellett járnom.

Kihullott a hajam, de mint mindennek, ennek is próbáltam a pozitív oldalára koncentrálni: úszás után nem kell szárítani, csak megtörlöm és indulok. Egy idő után a parókát is elhagytam, csak sapkát használtam. Mindig nyílt lapokkal játszottam, nem titkoltam a betegségem. Így nem kellett magyarázkodnom, és a környezetem gyorsabban megszokta a helyzetet, másfelől rengeteg lélekerősítő üzenetet kaptam. Ezek nagyon sokat számítanak nekem, építkezem belőlük, amikor rossz passzban vagyok.

Ildikó 2017-ben visszatért a versenyzés világába, amely nem volt idegen neki. A Dózsa-iskola egykori sport­osztályosa, majd a Vetési-gimnázium tanulója korábban fantasztikus futó volt, sorra nyerte a megmérettetéseket, közép- és hosszú távon több magyar bajnoki címmel büszkélkedhet.

A középiskola után azonban abbamaradt a futás, az energiákat lekötötte a munka és a családalapítás. Ildikó és férje, Károly saját vállalkozást vitt, később az asszony az egyik élelmiszer-ipari multinál helyezkedett el, ahol gyorsan üzletvezető-helyettes lett. Később elvégezte az úszásoktatói tanfolyamot, már tanított gyerekeket, amikor jött az említett hátfájás, majd a rossz hír.

Miután az első műtétet és a kemoterápiákat követően Ildikó jobban érezte magát, tünetmentes lett, ismét rátalált a sportra. De nemcsak a futásra, megismerkedett a duatlonnal és a triatlonnal, ez az ismerkedés nála azt jelentette, hogy sorra nyerte a megmérettetéseket, érte el a dobogós helyezéseket. Az esztendő végére az országos ranglista harmadik helyén állt!

– Csodálatos év volt! Decemberben azonban rossz hírt kaptam: nyirokcsomóáttét. Újabb kemoterápia következett, mellette biológiai kezelés, de a mellékhatásokra rosszul reagált a szervezetem. Szétesett a vérképem, kilenc napig dőlt az orromból a vér, helyrehoztak, megúsztam. Sajnos később sem rendeződött a helyzet, nem mutatott jól a vérképem, a tumormarkerem pedig 1300 volt, ez az érték 35-ig jó…

Ildikó továbbra sem hagyta abba a sportot, 2019-ben például a triatlon rövid távú országos bajnokságon egyéniben hatodik lett, csapatban (1500 méter úszás, 40 kilométer bicikli, 10 kilométer futás) negyedik, duatlon-csapatban (10 kilométer futás, 40 kilométer bicikli, 5 kilométer úszás) pedig harmadik helyen végzett. Ekkor azonban ismét lecsapott a rémes kór, 2019. október 22-én mentő vitte el Ildikót, akire öt és fél órás, életmentő műtét várt. Egy daganat bélelzáródást okozott. Az operáció közben többször újraélesztésre volt szükség. Az orvosok és ő is nagyot küzdött, túlélte, de ezután tovább romlott az életminősége, sérült a veséje és a bélfala, azóta sztómával kénytelen élni. A műtétek sorának nincs vége, legközelebb március elején kell kés alá feküdnie, vesekatéter-cserére lesz szüksége.

A kétgyermekes anyuka folyamatosan kutatja a különböző kezelési módszereket és alkalmazza is azokat, olvassa a szakirodalmat, valamint a sportos életmódról sem mondott le. Küzd, harcol, ahogyan eddig is tette. Kiemeli, nagyon hálás a férjének, Károlynak, aki fantasztikusan helytáll ebben a nehéz helyzetben, a család többi tagjának, valamint munkahelyének, a svájci villamosipari cég egy alapítványon keresztül pénzügyileg is segíti.

Nem titok, hogy egy ilyen betegség komoly anyagi terhet jelent. Ildikóék a közeli hozzátartozók és a munkahely mellett a helyi közösség támogatására is számíthatnak. Sokan szeretik, sokan gondolnak rá a településen, az Élhetőbb Rátótért Egyesület és a Fuss a Jövődért Egyesület neki ajánlotta fel a nemrég rendezett farsangi jótékonysági futásból befolyt összeget.

Ildikó és Károly két gyermeket nevel, Vivien 16 éves, Hajni, akit örökbe fogadtak, nyolc. Természetesen a lányoknak sem könnyű a helyzet. Ildikó nagy szívfájdalma, hogy a családnak sok mindenről kell lemondania a betegség miatt, hiszen a gyógyulásra fordított összeg komoly anyagi megterhelést jelent.

– Nagyon szeretnék már meggyógyulni, hogy ne kelljen azt mondani nekik, sajnos most nem lehet. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, vajon ott tudok-e lenni velük a ballagásukon, esküvőjükön, karomban tudom-e tartani unokáimat. De innen is sok erőt merítek, nem tehetem meg velük, hogy nem leszek ott! Szeretnék együtt megöregedni a párommal, Karcsival, szeretnék segíteni a szüleimnek, szeretnék még sokat élni, hiszen van még rengeteg dolgom itt, a Földön. Úgyhogy küzdök foggal-körömmel, és soha nem adom fel. Erre nevelt a sportmúltam. Mindig megpróbálok felállni és újrakezdeni, ha kell, százszor, vagy akár ezerszer. A nevem Ildikó, azt jelenti, harcos.