Kárász Róbertnek családja és munkája mellett egy különleges kávézó is a szívügye

A családján, hivatásán túl Kárász Róbertnek van egy szív­ügye, mely társadalmi szerepvállalása okán igencsak megérdemli, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek róla az emberek. A médiából ismert és népszerű televíziós műsorvezető alapítványán keresztül már négy éve vezet Budapesten egy olyan multifunkcionális kávézót, ahol megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élőket foglalkoztat.

A Down-szindróma világnapja alkalmából Kárász Róberttel beszélgettünk arról az útról, míg az álomból terv, majd kézzelfogható valóság lett. Az egykori Vörösmarty mozi helyén, egyfajta kulturális oázisként funkcionáló helyszínen helyet kapott egy művészmozi, egy kávézó, egy olyan közösségi tér, ahol kisebb koncerteket, irodalmi eseteket és egyéb kulturális eseményeket tartanak.

A vendégek többcélú, minőségi időtöltésén túl a példaértékű ebben a történetben az, hogy a fogyatékkal élőknek biztosított egy olyan munkahely, ahová örömmel járnak dolgozni. A megvalósulásig természetesen rögös volt az út.

– Elindítottam egy társadalmi kampányt 2012-ben annak érdekében, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy a munkáltatók minél több megváltozott munka- képességű embert, fogyatékkal élőt foglalkoztassanak. Egy akkori statisztika szerint hazánkban mindössze 12 százalékot tett ki a sérülteket foglalkoztatók aránya, jóval elmaradtunk az uniós országokhoz képest. A Fogadj örökbe egy macit! kampánnyal indult a történet. Híres emberek ajánlottak fel egy-egy játék mackót árverésre. Az akció évről évre nagyobb sikernek örvendett. A fogyatékkal élők támogatására létrehoztam a „Fogadj örökbe egy macit!” Alapítványt, melynek a létrehozásához felkértem Töröcsik Mari színművésznőt, aki az elsők között ajánlott fel árverésre macikat. Ezek a történések vezettek ahhoz, hogy rátaláltam az általam egykor oly gyakran látogatott Vörösmarty mozira, mely bezárta kapuit. Felcsillant egy potenciális lehetőség, amit alapos tervezés és szervezés követett. A kávézó elindításának ezek voltak a kezdő lépései. Sok megfeszített munka és fáradság árán, egy év leforgása alatt a régi mozi helyén 2016 márciusában megnyitottunk – mesélt a kezdetekről Kárász Róbert.

Az elején nagyon kockázatosnak vélt projekttel gyakorlatilag úttörőnek számítottak. Magyarországon nem volt és a mai napig nincs is ilyen volumenű vállalkozás, hogy ekkora rendezvényterem, mozi és kávézó egy helyszínen működjön úgy, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak ott. Megtudtuk, a fogyatékosbarát hely hat alkalmazottal indult, mostanra tizenöten vannak a csapatban. Kárász Róbert elmondása szerint akik ismerték régen a helyet, nem hittek a szemüknek a változás láttán. A modern, sok stílust ötvöző, az eklektika ellenére mégis harmonikus miliőben dolgozó megváltozott munkaképességűekből álló csapat az évek folyamán nagyon összetartó közösségé formálódott.

A történet szépsége abban rejlik, hogy milyen mértékben fejleszti őket az, hogy egy emberközpontú munkahelyük van, ahová nagyon szeretnek bejárni. A mindennap látható mosolyt, a csillogó szempárokat, az egymás és a látogatók felé nap mint nap áradó szeretetet most a rendkívüli járványhelyzet felülírta és határozatlan időre felfüggesztette. A kávézó bezárt a koronavírus-járvány terjedése miatt, hiszen Kárász Róbert nem akart kockáztatni, és ő is úgy gondolja, a maradj otthon mozgalommal közösen tehetünk azért, hogy minél hamarabb visszaálljon az élet az eredeti kerékvágásba.

A műsorvezető szerint az ideiglenes elköszönés szívszorító volt, hiszen nem is olyan rég még akkora öröm érte őket. A napokban, még a járvány kirobbanása előtt, nagyszabású eseménnyel ünnepelték négyéves születésnapjukat. Hírességek, színészek, énekesek, közéleti szereplők álltak be a pult mögé segíteni a fogyatékkal élőknek. A rendezvény olyan emlékezetes pillanatokat nyújtott az ott dolgozó megváltozott munkaképességűeknek, melyekre ebben a mindenki előtt álló kritikus időszakban bizonyosan szívesen emlékeznek majd vissza. Lelkierőt és támaszt is nyújthat nekik abban, hogy könnyebben átvészeljék azt az időszakot, míg újra vissza nem mehetnek dolgozni.

– Ők az én második családom. Egyszerre érzem a tőlük kapott önzetlen szeretetet és a felelősségemet abban, hogy adtam nekik egy olyan lehetőséget a kezükbe, amit lehet, hogy sohasem kaptak volna meg, vagy csak nagyon nehezen. Ez a munka tele van kreativitással és olyan páratlan lehetőségekkel, hogy ők folyamatosan az emberek között vannak. Hatékonyan kommunikálnak és élvezik azt a társadalmi és kulturális életet, amit egy kávézó és egy rendezvényterem működtetése ad. Az állapotukhoz mérten ugyan, de nagyon sok készségben fejlődnek a munka és a légkör következtében. Kétségkívül érzem ennek az egésznek a felelősségét, az édes teher olykor a vállamon ül, miközben a szívemen viselem a sorsukat. Minden túlzás nélkül állíthatom, egyfajta pótapát látnak bennem, mindig bizalommal és nagy szeretettel fordulnak hozzám.

– Voltaképp mindig is szociálisan érzékeny voltam, tudtam, hogy nálam ez a küldetés nem egy tanulási folyamat. Éreztem, hogy ez az én lelkemnek való feladat, és kifejezetten jó érzelmi feltöltődés, egyfajta megtisztulást adnak nekem a velük töltött mindennapok történései. Ami viszont számomra mégis egy kis lecke volt, hogy miként értessem meg az emberekkel, hogy ők nem betegek, hanem egy állapotban élnek.

– Egy Down-szindrómás, egy autista, egy hallássérült mindig ugyanabban az állapotban marad, mégis sok mindenben képezhetők és fejleszthetők. Velük nap mint nap ott van egy gyógypedagógus, mindannyiuk Böbe mamája, aki mentorként folyamatosan figyelemmel kíséri a napi munkát, segít, ha van valami elakadás. Úgy élünk mi, mint egy nagy család. Számomra a legnagyobb öröm, hogy teremtettünk egy olyan helyet, amelyet imádnak, ahonnan egy percet sem késnek munkába menet – foglalta össze Kárász Róbert azt a sikertörténetet, amelyet megálmodott, és amelyet az országot érintő egészségügyi veszélyhelyzet elmúltát követően folytatni kíván.

Vallja, aki az átlagosnál több kapcsolati tőkével rendelkezik, annak kötelessége felkarolnia a rászorulókat, és kiállnia mások jogaiért. Noha fogékony volt mindig is arra, hogy a nemes ügyek mellé álljon, nála ez az aktív, napi jelenlétet igénylő fordulópont egy évtizeddel ezelőtt következett be.

A legjobb forgatókönyvben bízva, a Jóisten segítségét kérve reméli (mindenkinek az érdekében), egyre többen tapasztalják majd meg ennek a nagyszerű csapatnak a vendégszeretetét. Ahogy a Down-szindrómás főpincér, a kávézó arcaként is aposztrofált Gyurci szokta mondani: „Nálunk a legjobb kezekben vannak a vendégek, a kávézó dolgozói mind talpraesett, szorgalmas emberek.”