Robinson Crusoe és a home office

Március 28.

Szép nap ez. Szép napos. Úgy két négyzetméterre korlátozom magamat a kertben, azt figyelem meg. A tűzliliomok már vagy harminccentisek. A bodobácsok még nem fejlődtek láncba. Jobbra egy élettelen vakond. Füvet kellene nyírni, előtte átgereblyézni, mert mohásodik rendesen. Néhány ibolya még nyílik. A kapu rácsán és az úttesten túl két tűzcsapot helyezett el a szomszéd. Pár nappal később színesre festette őket. Egyelőre senki nem érti, miért. Nem baj, majd kiderül. Addig is várom a koromfekete utcagyerekeket, mikor jönnek játszani, és a síp­jába fújó rendőrt, amint megkergeti őket. Egy Lou Reed-dalt dúdolgatok. NY City Man. New York. Ott nagy baj lesz. Vajon raknak-e maszkot a Szabadság-szoborra?

Március 29.

Bitang hideg lett. Már megint alig van tűzifa, nem úszok meg egy újabb adagot, már ha egyáltalán szállít ilyenkor valaki. Bea a boltban maszkokat varr és ingyen osztogatja. Gábor érkezik autóval, félig letekeri az ablakot, kicsit beszélgetünk, tisztes távolból. Este tüzet raknak a kertben, azt mondja. Jól jön majd a fénye az esti tapsoláskor. Életjelek a faluból.

Március 30.

Ma van az orvosok világnapja. Ez talán még soha nem kapott ekkora figyelmet. Taps, taps, taps. Brigitta is maszkot varr. Gigászi küzdelmet vív a varrógéppel, valami gond van az egyik szállal (konkrétan feszt elszakad), csodálattal adózom a türelmének, én már kivarrtam volna az egészet a málnásba, feltehetően a csukott ablakon keresztül. Elkészül az első példány, funkcionális és elegáns. Azért már nagyon várom, hogy megforduljon ez a trend. És a csajok melltartókat varrjanak a maszkokból. Addig is, találtam néhány gombóc töltött káposztát a mélyhűtőben. Csinos kis hógolyók.

Viszont csak úgy magukban tettük el őket, káposzta nélkül. Széken ez nem okozna problémát, a székiek kizárólag a gombócokra hajtanak, de nálunk ez csak végső esetben fordulhat elő, az meg még nem jött el. Szerencsére a minap vettem savanyú káposztát Piroskától, tehát nem esünk kétségbe. Kacsazsír, hagyma bele és egy kis fokhagyma, egész kömény, babérlevél, rendes, ólmozatlan piros paprika, bele a káposzta, egy kis darab csípős füstölt kolbász, angolszalonna mutatóba, majd a kíméletesen felolvasztott gombócok. Tálaláskor tejfölt neki, és jöhet a Feritől kapott csudás házi kenyér.

Szegények vagyunk, de jól élünk, mondaná nagyapám. Közben telefonál Feri, hogy nagy baj lenne-e, ha hozna egy kis lángost, mindjárt kész, kijönnék-e a kapuhoz. Egye fene, kimegyek. Nagyjából öt perc alatt széttépjük a meleg lángosokat, és kissé (na jó, eléggé) meghatódva megállapítjuk, hogy utoljára szegény anyósomé esett ennyire jól.

Átállítottuk az órát, hét óra elmúlik, mire besötétedik.

Március 31.

Meghalt a kortárs zene egyik legkiemelkedőbb alakja, a lengyel Krzysztof Penderecki. Nyolcvanhat éves volt. Műveit olyan rendezők is felhasználták filmjeikben, mint Wajda (Katyn), Kubrick (Ragyogás), Friedkin (Az ördögűző) és Lynch (Veszett a világ, Inland Empire, Twin Peaks 2017). És meghalt két volt (egykori, ám örök) falumbéli is, Éva néni és Gyuri. Éva néni évtizedeken át minden hajnalban kiment az udvarra, és a kemencében, amit Gyuri épített, megsütötte a kenyeret. A Gyuri rakta újra az egyik cserépkályhánkat is. Házasok voltak, néhány nap különbséggel mentek el.

Április 1.

Bolondok napja. Látom a közösségin, hogy sokaknak van még kedvük hülyéskedni. Ezt rendkívül fontosnak gondolom, ha elveszítjük a humorunkat is, legyen az bármilyen fekete, akkor tényleg végünk van. A karanténnal kapcsolatban szép karriert futott be az „Őrök” jelenet a Gyalog galoppból, amikor azon megy hosszasan a tökölődés, hogy akkor a herceg kimehet a szobából, vagy inkább nem. Azért némi önkorlátozás is tapasztalható, nekem legalábbis nem dobta fel az algoritmus azt, hogy bárki posztolta volna a járványos jelenetet.

Élelmiszerpótlás. Nincs hozzá sok kedvem, de néha szükséges. Az egyik nagy kiskereskedelmi lánc üzletének ajtajában egy hölgy kedvesen érdeklődik a korom iránt. Délután van. Szóba elegyedünk. Hány évesnek saccol? – kérdezem. Hatvannak – mondja határozottan. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy miből vonhatta le ezt a következtetést. Ugyanis konkrétan úgy nézek ki, mint Darth Vader, amikor közölte Luke Skywalkerrel a rossz hírt, ráadásul egy NASA feliratú kapucnival súlyosbítva. Ezért a jelmezért egy hónappal ezelőtt azonnal rám hívták volna a zsarukat. Aztán elnevetjük magunkat. Az mindenesetre sokkal jobban esett, amikor nemrég a buszpályaudvar mellett azt mondta egy éber férfi, hogy elnézést, fiatalember, de még itt sem lehet dohányozni. Kissé erőltetetten ruganyos léptekkel indulok tovább, és hamarosan fürgén szökdécselek a maszk és kesztyű nélkül cukkiniket taperoló polgártársak elől.

Furcsa egy március volt ez az idei, az már szentigaz. Tizenötödikén például feltűztem a legszebb, gyöngyökből fűzött mérai kokárdámat, és átmentem az egyik szobából a másikba. Aztán másnap visszatettem a dobozába. Közben a zseniális rock and roll-költőre, Petőfi Sándorra gondoltam, aki jó nagy felfordulást okozott haverjaival a Pilvaxban, de nem az a sor ugrott be, hogy talpra magyar, hanem az, hogy ej, mi a kő, tyúkanyó kend, a szobában lakik itt bent?

Ünnepélyesen fogadom, hogy ezentúl semmilyen agyament katasztrófafilmen, sci-fi horroron nem fogok röhögni. Még a Godzillán sem. Aki most igazán ráfaragott a fertőtlenítésre, az Síva. Bocs.

A Facebookon olvasom: „tulajdonképpen Robinson Crusoe is home officeban volt, csak offline.” Na jó, akkor most felteszem a The Troggstól nem a Wild Thingst, hanem ugyanarról a lemezről a Veszek neked egy szigetet című örökzöldet, mert „a hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ”.