Jubileumi találkozót tartottak a lovassys öregdiákok

Felidézték az alma mater évszázados történelmi örökségét, hagyományait, tiszteletet parancsoló, tudást adó, emberi tartást, értékrendet sugárzó légkörét.

Az előd, az egykori piarista gimnázium a 18. század elején alapíttatott, amikor is Volkra Ottó János veszprémi püspök Veszprémbe hívta a Felvidéken már sikeresen működő piarista atyákat, rájuk bízva az ifjúság nevelését. Az első évtizedekben nem volt állandó iskolaépület, 1773-ban kezdték építeni a veszprémi várban.

Az öregdiákok még az ősi falak közé jártak, érkeztek helyből, Zircről, Almádiból, Olaszfaluból, Eplényből, Tótvázsonyból, Németbányáról. A bejárók hajnali ötkor keltek, volt, aki a vonatközlekedés miatt este ért haza, Olaszfaluba, Eplénybe jókora gyaloglás után az állomásról, esőben, hóban. Volt, hogy télen két hétig nem közlekedett a vonat, Veszprém-külső állomáson a kantinban a két boltos telente sítalpakat tartott a raktárban, és a csibész deákok néha a suli helyett síelni mentek.

1956-ban kezdték tanulmányaikat. Bár kevés időt tölthettek vele, de szeretettel emlékeztek Brusznyai Árpádra, aki latint tanított nekik, volt, aki az énekkarában is tag volt. Neve feledésre ítéltetett a forradalmat követő években – az események, az elvakult bírói ítélet a fiatal nemzedék fejében kétségeket, bizonytalanságot, összezavarodottságot ébresztettek – a tablójukon sem szerepelhetett tanáruk neve, fotója. Ahogy az iskolatörténetben olvashatjuk: „A megzilált 1956-os évet a fegyelem is megsínylette, és erős tanulói ellenérzések közepette alakult meg 1957 áprilisában az iskolai KISZ-szervezet”.

Sok neves diák járt a Lovassyba – összekacsintva mondják, két ember van, lovassys és nem lovassys –, többek között Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök, Freund Tamás agykutató, akadémikus, Galambos János világhírű matematikus, a philadelphiai egyetem kutatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, vagy Kiss Balázs olimpiai bajnok.

A jubiláló diákok a 4. d tanulói voltak. Ládonyi Ferenc elmondta, termük az igazgatói vagy a tanári mellett volt. – Túl élénkek voltunk, de összetartottunk. Negyvenketten kezdtünk, osztályfőnökünk, Knoll János, a kiváló pedagógus, később elismert igazgató mondta, nem baj, ha sokan vagyunk, a fele úgyis kihullik. Harmincegyen érettségiztünk – idézte fel.

Az ötéves érettségi találkozójuk után hosszú évekig nem tartották a kapcsolatot. Aztán Rektor Mihály, Magyar István, Borisz József kezdeményezésére megszervezték a negyvenötödiket, volt, akire rá sem ismertek, azóta minden évben összejönnek. Sokan már nem lehetnek közöttük, meghalt szeretett osztályfőnökük is.

Amberg Lajos sorolja a nagy tanáregyéniségeket, Tarsoly Sándor Elemért, aki József Attilától nemcsak a proletár-, de az istenes verseket is tanította, Lőrincz Lajost, aki költő lett. – Kehler Gyula tanár urat is szerettük, poénként fennmaradt róla Csete barátunk esete, aki nem volt felkészülve a biológiafelelésre, Gyuszi bá kérdésére, hogy legalább a címet mondja meg, néma csend, majd újabb mentőkérdés, hát, ahogy engem hívtok a hátam mögött. Boldog vigyor, majd a felelet: Csülök. A tanár úr arcán meglepetés, az osztályban kitörő röhögés, így tudta meg, hogy Vírus helyett az újabb beceneve Csülök lett – sztorizott Amberg Lajos.

Az öregdiákok az élet minden területén megállták a helyüket, sokan dolgoztak a mezőgazdaság, az állategészségügy, a gyógyászat területén, van, ki atomtudós, vegyész, állatorvos, agrármérnök, nyomdász, egyiptológus lett. Nyáron is összetartottak. Összekovácsolta őket az állatkert építkezésénél végzett társadalmi munka, meg KISZ-építőtáborokba is jártak, mert aki egyetemre készült, kellettek a pluszpontok, bár aki a származása miatt X-es volt, azon nem sokat segített ez sem. Akkor a származás szabta meg a továbbtanulási esélyt, az osztálynaplóban volt egy rubrika, A munkás, B paraszt, C alkalmazott, X ellenséges elem, kulák, arisztokrata, biztosra csak az A és a B számíthatott, esetleg a C, kitűnő eredménnyel.

– Azért jó bulik voltak, fejest ugráltunk egy pohár esti sörért a kiásott csatornába, a harminccentis iszapba, vagy tilos volt viperát fogni, de iskolakezdéskor mindenki tollán ott díszlett a szárított viperabőr – meséli Amberg Lajos. Zenekaruk is volt, Környei János vezetésével, volt harmonika, zongora, fuvola, klarinét, trombita, gitár. – Sok helyen felléptünk, talán a legemlékezetesebb a vilonyai tsz húsvéti bálja. A hangszereinket vonattal cipeltük, a tsz lovas kocsija értünk jött az állomásra. A jó hangulatot nemcsak a zenénk fokozta, de némi ital is, ezért hajnalban a kocsis nem vette észre, hogy a lovak a beidegződött úton indulnak el, így az állomás helyett az erdő szélén kötöttek ki – idézte fel Pásztor Lajos.

Kertész Árpád svéd állampolgársága mintegy véletlenül „adódott”. – Kreutzer Dezsővel pár évvel az érettségi után, miután a Balatont többször átúsztuk, gondoltuk, az Adriát is „legyőzzük”. Motorral levergődtünk a jugó tengerpartra, egy gumimatracon szálltunk vízre, aminek ragasztása a sós víztől egy óra múlva elengedett. Úsztunk keményen, hajnaltájt derengett a túlsó part, ahonnan mamma mia kiáltás hallatszott. A csendőrök nyolc napra becsuktak minket, felmerült, kimehetünk Amerikába, ha aláírjuk, két évet lehúzunk a vietnami háborúban, de nem akartunk céltáblák lenni. Így kerültünk Svédországba, nyolc évre.

Az emlékidéző találkozón az alattuk két évvel végzett Farkas Béla a veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Köre nevében Gyémánt Matura emléklapot adott át a jubileumot ünneplő meghatódott öregdiákoknak.

Néma főhajtással emlékeztek elhunyt osztálytársaikra, tanáraikra, volt pezsgős köszöntés és ünnepi torta, meghitt beszélgetés, fényképnézegetés, majd a jövő évi találkozás reményében búcsúztak egymástól.