babbal, Cinkosok módra

2020.08.24. 07:00

Balatonkenesén készült el Magyarország legfinomabb lecsója

Egy évig viselheti az ország legfinomabb lecsójának készítője megtisztelő címet az a csapat, amelyik az idei XVI. Országos Lecsófőző Fesztiválon megnyerte a főzőversenyt.

Horváth Virág/likeBalaton

Szombaton rendezték meg a településen most már hagyománynak számító országos lecsófesztivált, melynek keretében a jelentkező csapatok főzőversenyen is részt vettek a Széchenyi parkban. Az egész napos fesztivál programjából idén sem hiányozhatott a kölyöksarok, a NABE környezetvédelmi játszóháza és a népi játszóház a legkisebbek örömére. A délelőtt folyamán további kézműves foglalkozásokkal, körhintával, csigafuttatóval és a Tájház Múzeum kiállításával is készültek a szervezők, amíg a főzőversenyre jelentkező csapatok elfoglalták helyüket a kijelölt állomásokon.

Az ünnepi megnyitón Kontrát Károly országgyűlési képviselő beszédében örömét fejezte ki, hogy a település immár tizenhatodik éve töretlenül folytatja ez a szép hagyományt. – Ez az idei fesztivál mégis egy kicsit más, mint a korábbiak. A Covid miatt olyan helyzetben vagyunk, hogy az idevonatkozó speciális szabályokat be kell tartani, hogy jövőre is megtarthassuk ezt a rendezvényt – tette hozzá Kontrát Károly.

Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere köszöntőjében kiemelte, biztos benne, hogy az itt elkészült és díjazott lecsók valóban a legfinomabb ételek az országban, és méltók az országos lecsófesztivál minőségéhez.

Az ételeket Parragh Márta, Balatonkenese város díszpolgára, Geiszt József mesterszakács és Ráday Mihály televíziós személyiség bírálták. Az elsőként végzett csapat körülbelül egy óra alatt elkészült a versenyre szánt étellel, de nemcsak a leggyorsabbak voltak, hanem a zsűri szerint a legügyesebbek is, hiszen a Cinkosok nyerték meg az idei országos lecsófesztivál főzőversenyét.

A csapatot egészségügyi dolgozók, újszülöttosztályon, gyerekosztályon, valamint az Országos Mentőszolgálatnál tevékenykedő hölgyek alkották.

A győztes étel a lecsó Cinkosok módra nevet viselte, és a fantázianév egy különleges babos lecsót takart. Tavaly szintén ezzel az étellel különdíjat szereztek, idén viszont első helyen végzett a gasztronómiai műremek.

A győztes Cinkosok csapatot (balról) Baglyos Andrea, Márkus Erika és Kupeczik Éva alkotta Fotó: Nagy Lajos/Napló

A második helyezett a LECS-GÓ csapat lett Karanténlecsójukkal, amelybe currybe pácolt csirkecombfilé került. A harmadik helyet a Lecsóőrök csapatának Békés-Balaton koprodukció nevet viselő műve szerezte meg. A csapat egyébként a legnagyobb kondérral főzött a versenyzők közül. Nyemcsók Györgyné, a csapat kapitánya elmondta, három egyesület főzött közös erővel, Balatonkenese, Papkeszi és az újkígyósi polgárőrök.

Az egész napos programot a Conestoga Country Line Dance, a Sunset Lux és a Party Maffia produkciója színesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában