A felesleges holmi időnket és energiánkat is rabolja

Felesleges, de régóta őrzött holmijainktól nehéz megválni. Ám időnként jót tesz a szelektálás, az átválogatásuk. Ugyanis ide-oda rakosgatásuk a lakásban, letisztogatásuk rendszeresen pluszidőt és energiát kíván.

Rimányi Zita

Fotó: Shutterstock

Még valamire jó lesz – mondjuk gyakran és szinte észre se vesszük, mennyi mindent halmozunk fel otthonukban. Ám emlékeink megőrzéséhez nem kell rengeteg tárgy. Persze lelki terhet is jelent, amikor igyekszünk ezeket a kidobandók közé tenni. Pedig a legkedvesebb ajándék is betöltötte szerepét, amikor kaptuk. Nem kell évtizedekig őrizgetni. Nem kell persze értékeket a szemétre vetni, de érdemes néhány kérdést feltenni magunknak, ha nekiállunk az otthoni lomtalanításnak. Hiszen a számunkra szép tárgyak között érezzük magunkat igazán jól – ezt több szakmai tanulmány bizonyította. De kell belőlük annyi, amennyi már zsúfolttá teszi a szobákat? Őszintén válaszoljunk például arra: felvettük ezt a ruhát az utóbbi években? Ha működik is még egy háztartási gép, szükség van rá, ha van belőle másik kettő? Az biztos, hogy ha nehezen is, de jelentős mennyiségű felesleges holminktól megválunk, megkönnyebbülünk. S az erre a feladatra szánt idő megtérül, ha látjuk, szebb, rendezettebb lett lakásunk.

Laczkó Boglárka adta az előbb említett praktikus tippek többségét, aki a környezetvédelem miatt tartja fontosnak, hogy ne halmozzunk fel lakásunkban felesleges dolgokat. A megelőzés híve. Szerinte már vásárláskor jól gondoljuk meg, biztos szükségünk van-e arra, amit a kosarunkba raktunk. Inkább nézzünk körül otthon, lehet, hogy van is olyan holmink, esetleg a fiók, a szekrény alján, amiből újat vennénk, csak mert a bolt ajánlata kedvezőnek tűnik, újabb pénzkiadásra csábít. Ha pedig már összegyűltek a szobáinkban a kidobandók, akkor azoktól úgy váljunk meg szerinte, hogy a lehető legkevésbé terheljük a természetet. Válogassuk szét a hulladékokat, tegyük azokat szelektív szemetes edényekbe.

Nagyon jó megoldások a jó állapotú ruhák, könyvek, berendezések csereberéjére alkalmat adó módok, rendezvények, internetes fórumok. El is ajándékozhatjuk, ami már nekünk nem kell, mert több is van belőle otthon. Igaz, nehezen válunk meg tárgyainktól, de könnyebben, jobb érzéssel tehetjük ezt meg, ha tudjuk, jó helyre kerülnek, mert más még használni tudja azokat.

Olvasónk úgy véli, az se véletlen, hogy az ősi és a modern lakberendezési elvek is a letisztult térrendezést tartják ideálisnak. Az teremt nyugodt környezetet ahhoz, hogy kikapcsolódjunk, feltöltődjünk, ha a munkából fáradtan hazatérünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában