Szíveket halásztak a Balatonból az Anna-bál előestéjén

Érezzétek jól magatokat, ez a ti estétek lesz! – tanácsolta Purgel Réka, a 2019-es Anna-bál szépe az elsőbálozó lányoknak a Jókai hajó fedélzetén rendezett szívhalászaton pénteken este.

Kovács Erika

20210730 Balatonfüred Jókai Hajó. Szívhalászat. Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: PESTHY MARTON

A jövő évi, kétszemélyes báli belépőt a várpalotai Jónás Erika nyerte meg. Kitűnő hangulat mellett, nagy izgalommal halászták ki a lányok a Balatonból a fából készült szíveket, melyekre ráírták választottjuk nevét.

Nem mindegy, melyik szívet sikerül kifogni a tóból, mert a hagyomány szerint az övé lesz az első tánc az Anna-­bálon. – A szívhalászattal kezdődik meg a bál – jegyezték meg a lányok vidáman, amikor a Reformkori Hagyományőrzők Társasága képviselőivel Vanyolai Sándor kapitány csoda szép hajójára léptek, ahol a nyári hangulatot fokozta Kéri Kitty füredi színidirektor, valamint Kalló Zoltán Henrik, a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar alapítója, Prima-díjas prímás és zenekara, Bakács Julianna, Kalló Dávid és Pápai Sándor muzsikája. Novák Péter énekes, zeneszerző, színész, koreográfus pedig korabeli művekből idézve jelenítette meg a régi füredi bálok, szívhalászatok eseményeit.

Hári Lenke alpolgármester és Molnár Judit képviselő, bizottsági elnök a hajós programot az Anna-bál felvezetésének nevezte, Schmidtné Kositzky Anett, a fő szervező Füredkult ügyvezető igazgatója pedig máig szép emléknek tartja, hogy ő annak idején azt a szívet, illetve annak a nevét halászta ki a tóból, aki aztán a férje lett.

Kis Virág megyei közgyűlési képviselő büszkén beszélt a füredi bálról, mely nemzeti értéket képvisel. Suta Mónika ékszerüzlet-tulajdonos méltatta, hogy a város a szívhalászattal is őrzi a tradíciót, mely a fiatalságról szól.

Izgatottan várja a szombat estét az elsőbálozó Steinhausz Virág, akit édesanyja, Mahelszky Andrea kísér el, aki 1994-ben volt a bál szépe. A fiatal lány azt mondta, máig nagyon büszke az édesanyjára, aki álomként gondol vissza az estre, és akkor elhatározta, egyszer elviszi a lányát oda. – Alig várom, hogy viseljem a magyaros hímzésű selyemruhát, melyben kocsikázok, a bálon egyszerű vajszínű estélyit veszek fel, mondta Purgel Réka. A két évvel ezelőtti bál szépe (tavaly a Covid miatt elmaradt – a szerk.) semmit nem bíz a véletlenre, már régen foglalt időpontot fodrászhoz, kozmetikushoz, hogy nyugodtan induljon el az év társasági eseményére Vissi Barnabással, a párjával.

Mindenki izgalommal várta a fődíj kisorsolását; a jövő évi, kétszemélyes báli belépőt Jónás Erika nyerte meg. A várpalotai nő családjával, Krisztiánnal, a párjával és kislányaival, Kingával és Liliennel először vett részt szívhalászaton. A fődíj hatalmas meglepetés számára.

A hajózás után Novák Péter rendezésében Szíves kalauz címmel, Balatonfüred fürdőváros hajdani és újkori anekdotáiból válogatva vidám időutazással lepték meg a színművészek, zenészek, néptáncosok, hagyományőrzők a közönséget a Vitorlás téren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában