Nem csak az íz számított

2022.02.25. 12:00

A kádártai versenyre készült kolbászok egy része idén a füstre került

Aszalt szilvával ízesített kolbász végzett az első helyen a Kádártai kolbászolás nevű rendezvényen.

Marton Attila

Forrás: Penovác Károly/Napló

A kolbásztöltő versenyt másodszor szervezte meg a településrészen a Közösség Kádártáért Egyesület a napokban, tavaly a járvány miatt nem tudták megtartani a programot. 

A jó hangulatú rendezvényt Ovádi Péter országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) nyitotta meg. Kiemelte, a versenyt kísérő nagy érdeklődés is bizonyítja, milyen nagy igény van a hasonló programokra. A versengésen 17 csapat vett részt. Valamennyi indulónak öt kiló húst bocsátott rendelkezésére az egyesület, míg a fűszerekről és a kolbásztöltéshez szükséges eszközökről a csapatoknak kellett gondoskodniuk mondta el érdeklődésünkre Tósokiné Kovács Aranka, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke, a program fő szervezője. 

A helyi csapatok mellett a programra Veszprémből, Gyulafirátótról és Hajmáskérről is érkeztek résztvevők. 

Az elkészült sült kolbászokat háromtagú zsűri értékelte: Amrein Csaba korábbi séf, Répási Tibor tapasztalt kolbásztöltő és Varga Attila séf. Az első helyen a Kádártai kolbászmágusok végzett egy aszalt szilvás ízesítésű kolbásszal, a második a Röffentyűk, míg a harmadik helyezett a Belesek fantázianevű csapat lett. 

A különdíjat a Country power nevű formációnak ítélte a zsűri. A szakértők értékelték a kolbásztöltés folyamatát, a hozzávalókat, a csapatok megjelenését (egyenruháját) és a tálalást is. Minden részt vevő társaság emléklapot és egy üveg bort vehetett át, a dobogón végzett és különdíjas formáció kupával és pezsgővel gazdagodott. Tósokiné Kovács Aranka elmondta, az elkészült kolbászokból minden csapat egy-egy darabot felajánlott számukra: ezek füstre kerülnek, és a Közösség Kádártáért Egyesület következő rendezvényén felhasználják azokat. 

A program társrendezője a Kádártai Közösségi Ház volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában