A dadogás miatt többnyire nem kell pánikba esnünk

A dadogásról Fodorné Csöglei Erika, logopédussal, a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézménye vezetőjével és Kovácsné Mozsolics Melinda klinikai szakpszichológussal beszélgettünk. 
Amint kiderült, ma a szakszolgálat segítségét igénybe vevő gyerekek csupán egy-két százaléka küzd a dadogás problémájával. 
- Az élettani dadogás hároméves kor körül észrevehető, mikor a gyerekek mondatokban kezdenek beszélni. Olyan, mintha a gondolataik sebesebbek lennének annál, mint amilyen gyorsan a beszédszerveiket összehangolni tudnák, mondanivalójukat megformálnák. Gyakran előfordul ebben a korban, hogy átmenetileg akadozásokat figyelhetünk meg a kicsik beszédében. Az esetek nagy részében ezek elhalványodnak, majd eltűnnek. Azonban, ha a szülő megijed, netán rosszallóan visszajelzi gyerekének a megakadásokat, ez a kicsiben a tünet felerősödéséhez, vagy idővel beszédgátláshoz is vezethet. Persze, nem könnyű önfegyelmet gyakorolni a szülőnek, főleg, ha tart attól, hogy a beszédhiba maradandó lesz. A leghelyesebb hozzáállás mégis az, ha nem hívja fel rá csemetéje figyelmét, hiszen az esetek 90 százalékában magától megoldódik a probléma. Tennivalója akkor van a szülőnek, ha négy-öt éves korra is megmarad a beszédelakadás. Ebben az esetben a szakszolgálat szakemberei tanácsokkal látják el szülőket, vagy logopédiai terápiát, esetleg pszichoterápiát javasolnak. Azonban még ebben a korban is figyelnie kell a szülőknek arra, hogy ne ismételtessék és ne szakítsák félbe a gyermeket. Teremtsenek időt és helyzetet, hogy a kicsi nyugodtan tudja közölni a mondandóját! Segítsék ki, fejezzék be helyette a mondatot! Nem könnyű dolog ez, de megoldható. Sok nyugodt beszélgetés kell, mesélés, idő a közös együttlétre. A gyerekek már az óvodai nagycsoportban összehasonlítják magukat egymással. A többi gyermek éreztetheti a kis dadogóval, vagy önmagának is feltűnhet, hogy valamiben különbözik tőlük. Az óvodai környezetben az óvodapedagógus is sokat tehet a helyzet finom megoldása érdekében, megelőzve a beszédgátlás, a kisebbségi érzés kialakulását. A logopédiai terápia, főként a megfelelő beszédlégzés és beszédtechnika elsajátítására helyezi a hangsúlyt, ezzel igyekszik megszüntetni a megakadásokat – mondják a szakértők. 
Hozzáteszik, hogy amennyiben ezen túl is makacsul tartaná magát a tünet, akkor a pszichoterápia lehet a következő lépés. A pszichológus a szülőkkel beszélgetve, a gyermeket és annak fejlődését alaposan megismerve tárja fel azokat az érzelmi konfliktusokat, amelyek a beszédzavar hátterében állhatnak. Ennek ismeretében tervezheti meg a beavatkozást játékok, mesék, rajzolás és a legkülönfélébb módszerek felhasználásával. Tehát a dadogásnak lehet érzelmi oka, de maga a tünet, amely a másokkal való kommunikációban, kapcsolatban jelenik meg, tovább erősítheti a szorongást, az érzelmi nehézségeket a gyermekben. Ezért is fontos a beavatkozás. Szerencsére az elmúlt évtizedekkel szemben mára sokat változott a pszichológiai segítség megítélése, a szülők sokkal nyitottabban, aktívan keresik és fogadják el a segítségünket. Ahogy többnyire azt is megértik, hogy a gyerekük terápiájának a szülőkkel végzet munka is fontos része.