Nemez négykezes - Marton-Bőczy Boglárka és Marton Károly gyapjúról, alkotásról, házasságról

Két ebédlőasztal méretű és formájú, de inkább óriási tálcára emlékeztető munkapad fogadott minket Marton-Bőczy Boglárka és Marton Károly otthonában, magas szélei miatt ugyanis arról nem folyik le a víz, így nyugodtan dolgozhatnak. Még ennél is lenyűgözőbbek már első pillantásra a gyönyörű kaukázusi, törökös és bakonyi újragondolt motívumok, a finom, aprólékos munkáról tanúskodó, részletgazdag, színes nemezruhadarabok, más alkotások, a színeik összhangjai. Kiderült, hogy csodás égi útmutatás vezette a népi kézműves pályára és egymáshoz a pár tagjait.

Korábban nem gondoltak arra, hogy nemezelők lesznek. Amikor Bogi tovább szeretett volna tanulni, a kezdetben vágyott papírműves szak nem indult, ám egy népi játszóházvezető tanfolyamon megismerte mostani mesterségét. A következő évben jelentkezett a szombathelyi egyetem népi kézműves szakára, ahol megismerhette későbbi nemezes mestereit és általuk a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumot. Ott, a népi nemezkészítő szakon találkozott Károllyal, akinek nagyszülei állatokat tartottak, ősei közt juhászok, pásztorok is voltak, mégis rendőrnek készült. Ám általános iskolájába a végzősöknek tartott pályaválasztási napra az egyenruhás szervezetek képviselői épp nem mentek el, viszont népi kézművesek bemutatkoztak. Ekkor döntött az említett szakgimnázium mellett. Ott Martonék másokhoz hasonlóan több szakmába bepillanthattak, végigpróbálhatták a fazekasság, a szövés, a fafaragás, a bőrművesség alapfogásait. Mindegyiket szívesen megtanulták volna, de a nemezelés vonzotta őket leginkább, mestereik személyisége miatt. Tudásuk, komolyságuk és megőrzött gyermeki lelkületük ötvözete lenyűgözte őket. A hagyományok éltetését az egyik legszebb és már saját feladatuknak tartják, ami engedi kibontakozni egyéniségüket. Még mindig eszükbe jut az iskola alapítójának, Galánfi Andrásnak üzenete, miszerint: „Nincs olyan fa, mely mindenféle vihart elbírna anélkül, hogy a gyökere ne mélyen a földben húzódna. Ez az a hagyomány, amit mi gyökérnek hívunk”. Ezért gondolják úgy, hogy nem öncélú manapság a természetes módú újrahasznosítás régi példáinak továbbvitele, amihez ötleteiket adhatják hozzá pluszként.

Ősi összegubancolódás

A nemez a legrugalmasabb anyag, amivel dolgozhatunk – szögezték le és folytatták: könnyű előállítani, kevés eszköz kell hozzá, viszont sok vizet igényel. A nemezelés természetbarát módszer, a gyapjúszál mellett csak szappan és víz kell hozzá. Alkotókedvüket nem korlátozza, készíthetnek szőnyeget, ruhát, táskát, lábbelit akár és ennél még jóval szélesebb a skála. Azt érdemes tudni, hogy a gyapjúszál az élő állatról kerül le és ők csupán kézi erővel dolgozzák fel. Ez benne a legszebb – állítják. A módszer több ezer éves, valószínűleg ősibb, mint a szövés és a fonás, már eleink rájöttek: az állatszőrt összegyúrták, így a szálak összegubancolódtak. Az eredmény egy könnyen lebomló anyag, lehetett belőle zokni, sátorlap.

A juh, a birka szőrszálának külsejét pikkelyes felület borítja – magyarázták el Martonék. A kémiai folyamatról – ami a technológia közben lezajlik – azt tudtuk meg a házaspártól, hogy annak során a pikkelyek a szappan hatására felnyílnak, a simogatás révén, ha mozgatják a szálakat, összeakaszkodnak, s a szárítás után megmarad a kialakult összekapaszkodás, a létrehozott forma. Egykor a szűrök, a szőrcsizmák is így készülhettek. Télen fűtötték, nyáron  hűtötték gazdáikat, jó szigetelő, ugyanakkor szellőző képességük miatt, s nem engedték át a nedvességet. Amiért ma kevesebben űzik a nemezelést, annak az a nehézség lehet az oka, ami a léptékváltásból, azaz abból adódik, hogy a feldolgozás során a gyapjúszál összemegy, nem könnyű ezért úgy alakítani a munkát, hogy a kész darab olyan legyen, ahogy terveztük.

Egy házaspár, kétféle nemezelés

Károly a ruhákhoz nemezlapokat készít. Azokból úgy lesz mellény, kabát, ahogy a textilek feldolgozása során megszoktuk: kiszabja, összevarrja a darabokat. Sokszor kihímzi azokat vagy rátéttel, zsinórozással díszíti a melegen tartó, tartást adó viseleteket, ugyancsak nemezeléssel. Régi motívumokat sajátos módon használ, a hagyományokat tisztelve, ugyanakkor újraalkotva. Csodás a keze munkáját dicsérő szűr, szokmány. Kedvet ad ahhoz, hogy újra hordjuk a betyárok és a pásztorok emblematikus öltözetét és a panyókára vethető, szinte elfeledett erdélyi kabátot.

Boglárka jobbára használati tárgyakat, batyukat, tokokat, szütyőket, párnákat, ülőlapokat, ékszereket nemezel, amelyeken nincs varrás, eleve 3D-ben, térbeli formaként készülnek, sablon segítségével, arra ráigazítva, majd kézi hímzéssel gazdagon díszítve. A szőnyeg jelenti a nagyobb feladatot, ilyenkor párjával összedolgoznak, de egyébként is szinte minden munkájuk közös alkotás, segítenek egymásnak. Egymás kontrasztanyagai – ahogy ők mondják –, mivel friss szakmai szemmel tudnak rácsodálkozni a másik kezdeményezéseire.

Kis tincsből karkötő

Azért Tekergő Nemezműhely alkotóhelyük neve, mert nemezruhában bárhova el lehet menni és a nemezelés az ő útjuk, ami még sokféle szép mű születéséhez vezethet. Martonék szívesen tartanak foglalkozásokat, tanítják a nemezelést. Nekünk is megmutatták az alapokat. Boglárka leválasztott egy tincset a kifésült, megfestett gyapjúból, elkezdte sodorgatni, szappant kért és vizes kézzel folytatta mozdulatait. A lúgos kémhatás révén a gyapjú összement és erősödött, hengeresedett. Csak a csukló köré kell többször tekerni a végeredményt. Károly a letépkedett gyapjúdarabokat egymás mellé rakta, majd azokra még egy réteget sorakoztatott úgy, hogy a szálak egymásra merőlegesen helyezkedjenek el. Azokat lelocsolta vízzel, majd lenyomkodta, elkezdte leszappanozni. Segített a szálak említett összeakaszkodásában a buborékfólia felülete, amin a kis nemezlap készült.