Murph Challenge

2023.08.23. 12:00

Emberfeletti kihívás a pápai Malom-tónál

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal a Malom-tónál rendezte meg a Den of Tiger csapata a Murph challenge-et. Az embert próbáló crossfit kihíváson 16 egyéni induló és 10 csapat vett részt.

Haraszti Gábor

Négy különböző feladat várta az elszánt sportolókat

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Michael P. Murphy hadnagy az Egyesült Államok Haditengerészetének Tengerészeti Különleges Hadviselési egységénél szolgált, míg 29 éves korában, 2005-ben bevetés közben Afganisztánban életét vesztette. Cselekedetei alapján megkapta a legmagasabb szintű kitüntetést, a Becsületrendet. A crossfit közösség megemlékezésképp „Murph Hero WOD” néven egy hősi feladatsort állított össze, amit a fiatalon elhunyt SEAL-tisztről neveztek el, és amelyet első alkalommal Pápán is meg lehetett próbálni.

– A próbatétel 1 mérföld, azaz 1,6 kilométer futással kezdődik, amit 100 darab húzódzkodás, 200 fekvőtámasz, 300 guggolás követ, a megpróbáltatás még 1 mérföld futással ér véget, mindezt persze időre, röviden így lehetne összefoglalni a kihívást – mesélte Vadicsku Szabolcs crossfit- edző, szervező. – Örültünk, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, 16 egyéni és 10 csapat vállalta a kihívást, körülbelül 50-60 résztvevőnk volt. Pápai és Pápa környéki sportolók küzdöttek meg a feladatokkal, mindenki nagyon ügyes és kitartó volt. 

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Szabolcs elmondta, egyéniben négyen is 45 perc alatt fejezték be a versenyt, csapatban pedig a leggyorsabb teljesítés 36 perc volt. Az eseményen két minikihívásban is kipróbálhatták magukat a sportolók, az egyik 500 méter evezés volt egy evezőgépen, a másik pedig tekerés airbike-on, mindkettő időre. 

A rendezvény jótékony célt is szolgált, a résztvevők felajánlásaikkal Vadicsku Szabolcsot támogathatták, aki a kanadai funkcionális fitneszvébére készül.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában