Vasúttörténet – és az ember, aki létrehozta a csodát

A helyzet fintora, hogy a tervbe vett vonatos utazást autózásra cseréljük, mert pont ezen a héten két szakaszon is vonatpótlás van. Szegedre, a kincsekhez pedig hajnalban kell indulni, hogy késő estére hazaérjünk. Lényegében több napot-hetet-hónapot eltölthetne itt bármelyik vasútrajongó, annyira gazdag a gyűjtemény. Büszke is rá gazdája, nem véletlenül. Féltve őrzött becses kincseket, emlékeket, tulajdonképpen a magyar vasút (ebben a történelmi Magyarország is belefoglaltatik) relikviáit gyűjtötte össze és őrzik az igazgatósági épület stabil falai közt.

Már a gyűjteményhez vezető lépcsők falait múlt századi menetrendek díszítik. Itt aztán minden megtalálható, ami a vasútüzemmel kapcsolatos! Különböző helyiségekben különböző tárgyak, eszközök, az 1800-as évekbeli dokumentumoktól napjainkig. Különösen felkelti érdeklődésünket a pályaszámtábla-gyűjtemény – itt aztán hosszan elidőzünk, hiszen van mit megbeszélni mondjuk a mozdonytípusokról. Majd az egyenruhaszalonban tekintjük meg a vasúti szabványruhákat, hogyan változtak az idők során. De van itt egy „vasas” szoba, ahol a megmentett fémtárgyakat őrzik. Nem tudunk szabadulni, pedig vár bennünket a könyvtár, a menetrend- és vasútijegy-gyűjtemény, és még annyi minden más izgalmasnál izgalmasabb csoda. Később még más is!

Szemnek, fülnek, gyomornak – korabeli üléseken

– Büszke vagyok mindarra, amit jómagam és segítőim évtizedek munkájával összegyűjtöttünk, helyreállítottunk és bemutathatunk – mondja József, aki nem titkolja, az a céljuk, hogy minél többen részesei legyenek az élménynek, az időutazásnak.

Aztán pihenőt tartunk, különböző osztályú kocsikból kiszerelt üléseken, s – mivel én vagyok a sofőr, „kollégám” koccint s helyettem is elfogyasztja a 128 éves békési mozdonyban főzött pálinkákból választott kínálót. – Ez hozzátartozik a vendégfogadáshoz – mondja Jóska, aki természetesen a civil életben is egyenruhásként, vasutastisztként dolgozott. – Már korán meghatározta pályaválasztásomat, hogy a kecskeméti kisvasút mellett nőttem fel – mondja, hozzátéve, nem volt véletlen a vasútgépészeti iskola mellett dönteni. – Aztán elkezdtem. Mozdonyt vezettem, több típust is, később aztán ide, a szegedi vasúti igazgatósághoz hívtak, innen már irányíthattam, felügyelhettem a vasúti közlekedést – folytatja. 

Szakmák randevúja

– A gyűjtés szenvedélye ezzel párhuzamosan ragadt rám, tehát nem csupán a mozdony füstje csapott meg, de az elhivatottság, hogy amit csak tudok, megőrizzem az utókornak. Nagy kedvenceim a hajtányok, legyen szó kézi vagy motoros kivitelűről – teszi hozzá.

De ne higgyük, hogy csupán vasúti múzeum ez, mert itt szakmák randevúznak. Számomra igen érdekes például a távközlési eszközöket bemutató gyűjtemény az egyik polcon. Különböző típusú telefonok, különböző korokból, ugyanígy a vasúti képeslapok vagy a forgalmi utasítások tömkelege. – A gyűjtemény legnagyobb kincse számomra egy, az 1960-as évekből származó hajtány, ami még a szegedi villamossíneken is közlekedett – mutatja büszkén Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára, hozzátéve, a kecskeméti kisvasutakon bevezette a nemzetközi hajtánytalálkozókat, azóta is rendszeresen megszervezik ezt országszerte.

Múzeum után élőben

A látogatás úgy teljes, ha „élőben” is megnézzük a vasútüzemet, így a megfelelő engedélyek birtokában Jóska kíséretével kilátogatunk a szegedi fűtőházba, ahol ugyancsak csodákra lelünk. Olyan géptípusokra, melyek magyar gyártmányúak, s az ország számos fűtőházában sokáig szolgálatot teljesítettek. Közelről nézzük, fotózzuk a „Gokart” (M32-es típus) még fellelhető, de már nem dolgozó példányát, vagy az M31-est, közismert nevén a „Zetort”. Végigmustráljuk a letétes, vagy már selejtezett gépeket, és persze a fordítókorongon végzett aznapi mozgásokból is elkapunk, megörökítünk érdekes pillanatokat.

Lenyűgöző! A gyűjtemény, a belefektetett energia, az élmény, amit egy (jelen esetben két) vasútrajongónak nyújt. Akik – ha nem is vonaton, hanem autóval – most már hazafelé, Veszprémbe veszik útjukat. 

Nagy József a Vasútgépészeti Technikum elvégzése után 1963-ban kezdte szolgálatát a kecskeméti kisvasúton motorszerelőként. 1967-től dízelmozdony-vezető volt, majd a Tisztképző elvégzése után 1971-től mozdonyreszortosként szolgált a Kecskeméti Fűtőházban. 1974-ben került a szegedi MÁV Igazgatóság Vontatási Osztályára, közben elvégezte a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát, ezután különböző munkakörökben dolgozott, s 2005-ben vonult nyugdíjba. 1993 óta a Vasúttörténeti Alapítvány létrehozójaként, titkáraként tevékenykedik.