már ötödik alkalommal

2021.11.16. 20:00

Modern technológiák – Látogatókat fogadott a megye négy gyára

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából 2021-ben már ötödik alkalommal rendezték meg a Modern Gyárak Éjszakája programsorozatot. Megyénkben négy helyen várták előzetes regisztráció alapján a látogatókat. Lapunk az Alap Inspektor Méréstechnikai és Minőségügyi Kft.-nél járt.

Molnár Sándor

Benedek Zalán méréstechnikus (balra) felületdigitalizálást végez robotkarral Benedek Szabolcs jelenlétében

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A herendi VFP Systems, a nemesvámosi Vesz-Mont 2000 Kft., valamint Veszprémben a Pan Corp Reorg Kft., illetve az Alap Inspektor Méréstechnikai és Minőségügyi Kft. fogadott látogatókat a rendezvény keretében.

Benedek Szabolcs, az Alap Inspektor Kft. főmérnöke a Naplónak nyilatkozva elmondta, hogy pénteken 16 órától hat turnusban várták az érdeklődőket. Hozzátette, a rendezvényen való részvételük egyfajta marketingtevékenység is. Mivel környékbeli cégekkel dolgoznak együtt, ezért arra gondoltak, az ott dolgozók családtagjai is kíváncsiak lehetnek arra, hogy kikkel működnek együtt. A 3D-mérésre, visszamodellezésre és 3D-nyomtatásra specializálódott cég a nyílt napon megmutatta az alaptevékenységeit, például az optikai felületdigi­talizálást, amikor valamilyen tárgynak leveszik a háromdimenziós képét, melyet később a mérnökök használhatnak fel a tervezésnél.

Benedek Zalán méréstechnikus (balra) felületdigitalizálást végez robotkarral Benedek Szabolcs jelenlétében Fotó: Molnár Sándor/Napló

Másik tevékenységük során egy kis tapintóval megérintik a felületeket és meghatároznak pontokat, hogy azok hol helyezkednek el a térben. Harmadrészben pedig megismertették a látogatókkal a radiológiavizsgálatokat. Ilyenkor röntgen- és CT-vizsgálatokat végeznek azért, hogy feltárják, mi van egy adott elektronikai vagy mechanikai alkatrész belsejében, a burkolata alatt.

A főmérnök elmondta, jó ötletnek tartja a Modern Gyárak Éjszakája rendezvényt, mert így olyan helyeket, vállalatokat is megismerhetnek az emberek, ahová egyébként nem juthatnának be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!