Bútor darabokban

2022.07.09. 20:00

Mit tehet a vevő, ha rossz útmutatót kapott az íróasztal összeszereléséhez?

Tavasszal költözött új lakásba az a 79 éves férfi, aki otthonába íróasztalt rendelt, ám azt bútorasztalos sem tudta összerakni, ugyanis a mellékelt szerelési ábra nem arra a termékre vonatkozott, amit megkapott. Azóta hiába levelezik a kereskedővel, csak újabb és újabb kifogásokkal utasítja el igényét.

Rimányi Zita

Azt követeli a cég, hogy az idős ember szerelje össze a terméket, fényképezze le és ha így bizonyítani tudja, hogy tényleg más, mint ami az összeszerelési útmutatón látható, akkor foglalkoznak problémájával. Ám talán nem is lenne gondja, ha akár pénzért össze tudta volna állíttatni a bútordarabot, amit kiszállítottak hozzá. Maga viszont kora miatt már nem akar tovább próbálkozni – ahogy ő fogalmazott, szórakozni – az íróasztal barkácsolásával. Állítja: hozzá nem értő szemmel is látható, hogy a leírás, amit becsomagoltak bútora mellé, nem arra az asztalra vonatkozik, amit megrendelt és meg is kapott, ám most darabokban őrzi.

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének ingyenes, Panaszakadémia elnevezésű szolgáltatásához forduló nyugdíjasnak a szakemberek azt mondták, hogy jótállási igénye egyértelmű bejelentése hozhat számára előrelépést, mert annak érvényesítésekor a vállalkozásnak a jogszabály teljesítési határidőket ír elő. Azok figyelmen kívül hagyása fogyasztóvédelmi jogsértésnek minősül.

Tehát a jótállási igényt írásban – bizonyítható módon, akár tértivevényes levélben – érdemes bejelenteni, a tízezer forint feletti tartós fogyasztási cikkekre ugyanis kötelező jótállás vonatkozik. Ha azt a vállalkozás nem szeretné teljesíteni, neki kell bizonyítania, hogy a termék nem szenved gyártási eredetű hibában. Amennyiben a hiba bejelentésétől számított harminc napon belül nem történik meg a termék javítása, köteles további nyolc napon belül kicserélni vagy a vételárát visszafizetni. Lényeges, hogy a termék visszaszállításának költsége a rendelkezések alapján ilyen esetben a vállalkozást terheli. A panaszos fogyasztóvédelmi hatósághoz és békéltető testülethez is fordulhat, utóbbinál ingyenes eljárást kezdeményezhet kára ügyében. Közjegyzőnél fizetési meghagyásos eljárást vagy polgári pert indíthat. 

Meg kell jegyeznünk, hogy az esetben nem a bútorösszeszerelés terén leghíresebb cégről van szó, de a szabályok egyébként minden kereskedőre, gyártóra egyformán vonatkoznak. Olvasóink fogyasztóvédelmi kérdéseiket más témákban is elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail-címre. A szakértői válaszok lapunkban jelennek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!