Fedett nyomozók húzták csőbe a drogbanda tagjait

2019.02.25. 14:00

Összesen negyven év fegyházra ítélték a drogdílereket a Veszprémi Törvényszéken

A rendőrség is beszállt a kábítószer-kereskedésbe, persze csak falból adták ki magukat vevőknek, hogy csőbe húzzák a drogterjesztőket. A vádlottakat a törvényszék nem jogerősen összesen több mint 40 év fegyházra ítélte.

Mátételki András

A törvényszék ítélete szerint a devecseri B. Sándor (54) tavalyelőtt – feltehetően Hollandiából, ahol kertészetben dolgozott – szerzett be nagyobb mennyiségű kábítószert. A vádlott üzletelt MDMA-tartalmú tablettákkal, ecstasyval és amfetamintartalmú speedporral. Az év tavaszán három alkalommal adott át összesen 644 gramm speedport otthonában az ajkai H. Istvánnak (52) azzal, hogy az „anyagért” grammonként majd fizessen neki 1500 forintot. A másodrendű vádlott a drogot lakóhelyén értékesítette, a bevételből 465 ezer forintot adott át beszállítójának.

Lebukásuk napján, 2017. április 26-án még egy komoly üzletre sor került: B. Sándor 104 ecstasyt adott át barátjának azzal, hogy darabját ezer forintért értékesítse. H. István is besétált a csapdába, ugyanis egy fedett nyomozónak ajánlotta fel megvételre a „cuccot”, amit azonmód lefoglaltak nála. Három nappal később B. Sándorra is lecsaptak a zsaruk: már bent ült a kocsija volánja mögött, amikor feltartóztatták a kommandósok. A kocsiból előkerült 993 ecstasy, valamint 998 gramm speedpor.

H. István nemcsak barátjától, hanem a hatodrendű vádlottól, a nyirádi E. Árpádtól (32), illetve egyéb forrásból is beszerzett drogot továbbértékesítésre. A kábítószer „terítésében” H. István fia, Erik (24) és a harmadrendű vádlott, a veszprémi B. Dávid (23) is részt vett. Jól ment az üzlet, csak pechjükre tőlük is több alkalommal fedett nyomozók vásárolták meg a tiltott szert.

H. István sem sokáig örülhetett több százezer forintos bevételének. Lebukásuk napján 356 gramm speedet adott át a vevőnek álcázott nyomozónak, amiért 540 ezer forint ütötte a markát. Amikor felajánlotta, hogy tud szerezni száz ecstasyt, a zsaru kollégái lecsaptak rá és B. Dávidra. A bíróság szerint H. Istvánnak a drogkereskedésből legkevesebb 2,1 millió forintos bevétele származott. A lakásán több mint egymillió forintot foglaltak le a drogok mellett.

A rendőrök már egy ideje figyelhették a banda üzletelését, ugyanis H. István már 2014-től benne volt a kábítószer-kereskedésben. Rendszeresen üzletelt a gárdosi O. Andrással (32), akitől összesen 400 ezer forintot vett át. Ez utóbbi férfi a drog jó részét továbbértékesítette, amiből 2016 szilvesztere és 2017 áprilisa között legkevesebb 700 ezer forintos bevételre tett szert. Házkutatáskor a rendőrök 1,5 millió forintot találtak nála.

A kereskedésbe ebben az időben kapcsolódott be a dombóvári F. Szabina (32), aki kétszer is Érdre utazott, hogy átvegyen százezer forintért drogot. A nő nem lehetett függő, mert keveset fogyasztott a drogból, viszont több személynek adott el az „anyagból”.

A Veszprémi Törvényszéken László Krisztina tanácsa a lebukása óta előzetes letartóztatásban lévő csapat tagjait társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt ítélte el: B. Sándornak nyolc évet, H. Istvánnak hét évet, B. Dávidnak és H. Eriknek öt-öt évet, O. Andrásnak öt és fél évet, E. Árpádnak hat évet, míg F. Szabinának négy évet kell fegyházban letöltenie. A 4,6 milliós bűnügyi költséget a vádlottaknak kell fizetniük, ebből B. Sándornak és H. Istvánnak közösen 1,5 millió forintot. A bíróság több vádlottnál jelentős vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet nem jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!