minden vádpontban elismerte bűnösségét

2020.02.12. 10:30

Tíz évet kapott emberölési kísérletért az élettársát mellkason szúró szőci férfi

Bűnösnek találta emberölés kísérletének-, és kapcsolati erőszak bűntettében a bíróság N. Sz.-et, ezért tíz év börtönbüntetésre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyektől. A bíróság mintegy 185 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte – derült ki szerdán az előkészítő ülésen.

Kovács Erika

A gyanúsított a múlt heti tárgyaláson

Fotó: Kovács Erika/Napló

Kerényi Kriszta Júlia ügyész vádismertetéséből kiderült, hogy a férfi egy bökőkéssel többször mellkason szúrta élettársát ismerősei szőci házának udvarán, egy disznóvágáson 2018. novemberében. A nő orvosi segítség nélkül belehalt volna a sérülésekbe. A férfi és a nő 2017 szeptemberétől voltak élettársak, gyermekük is született.

A gyanúsított lemondott tárgyaláshoz való jogáról
Fotó: Kovács Erika/Napló

Többször költöztek, kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes. A férfi italozása és féltékenysége miatt gyakran vitáztak, a férfi trágár szavakkal alázta meg és még váradóssága utolsó heteiben is gyakran bántalmazta a nőt, amelynek nyomai maradtak. A nő viszont kötődött párjához, és félt is az újabb veréstől, ezért nem mondta el, hogy mitől sérült meg.

Gyenizse Zsolt bíró Fotó: Kovács Erika/Napló

N. Sz., akinek négy kiskorú gyermeke van, és szülei segítségével élt, minden vádpontban elismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyalási jogáról Gyenizse Zsolt bíró előtt. Az utolsó szó jogán egyebek mellett elmondta, mélységesen megbánta tettét, senkit nem akart bántani, és mindenkitől bocsánatot kért. Nem tudja mi történhetett vele 2018. november 11-én, állítása szerint kicsúszott a lába alól a talaj és összecsaptak felette a hullámok.

Az áldozat és édesanyja
Fotó: Kovács Erika/Napló

Büntetésének letöltése után új, tisztességes életet kezd. A férfi tettét felfüggesztett szabadságvesztés alatt követte el, ezért a korábban kiszabott 1,6 évet is le kell majd töltenie. A bíró ítéletét vádlott és védője, Horváth Zsolt elfogadta, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, ezért a végzés nem jogerős.

Bianka, a megszúrt nő lapunknak elmondta: hirtelen felkapott a párja egy kést, és már szúrt is, miközben ő fájdalmat, zsibbadást érzett. A sok bántalmazás ellenére azért volt vele, mert szerette. – Nem békülnék ki vele, de megbocsátok neki, nem haragszom rá, kicsit sajnálom is, mondta a nő, akinek a gyermeke nevelőszülőknél van. Éva, a nő édesanyja gyűlöletet, szánalmat érzett a férfi iránt, akinek soha nem tud megbocsátani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!