Megfenyegették őket

2020.02.25. 17:30

Sólyi gyermekgyilkosság – félelemben él a megölt kislány családja

A rendőrség kihallgatta Danit, a megölt nyolcéves kislány testvérét – tudtuk meg Horváth Győzőtől, az édesapától. A vád szerint a fenyegetőző, 49 éves férfi fia ölte meg a gyermeket Sólyban, 2018 májusában.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

– Danit, a fiamat ért fenyegetés miatt kellett bemennünk a rendőrségre, ahol kihallgatták az üggyel kapcsolatban. Hogy mi lesz, ha ismét szabadlábra kerül a fenyegetőző férfi? Nem tudjuk, de már most félünk – tudtuk meg Horváth Győzőtől, az édesapától.

– Nagyon megijedünk, amikor megfenyegette Danit, akinek azt mondta, hogy figyeli, merre jár, meg fogja várni az iskolánál, és kivégzi őt úgy, hogy nyakon szúrja egy injekciós tűvel – tette hozzá. Győző szólt a pedagógusoknak is, hogy fokozottan figyeljenek a fiára. A férfi ráadásul Győző édesanyját is megfenyegette azzal, hogy rágyújtja a házat. – A kislányom elvesztését sem fogjuk kiheverni soha, de nem bírnánk ki, ha még egy tragédia történne a családban – árulta el Győző, aki a fenyegetés után elment a rendőrségre.

Horváth Győző és Dani a rendőrség épülete előtt. Félelemben élnek,
mert nem tudják mi vár rájuk, ha kiengedik a fenyegetőző férfit
Fotó: Kovács Erika

A fenyegetőzés egyébként még február elején történt, röviddel a sólyi gyermekgyilkosság ügyében hozott nem jogerős ítélet után. A 49 éves férfit a rendőrség vitte el hajmáskéri albérletéből, ezt követően pedig a bíróság február 10-én letartóztatta. Ügyvédje, Szöllősi József kérdésünkre elmondta, egy hónapra került letartóztatásba védence a bizonyítás megnehezítése, meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy a férfi elismerte, ő írt az egyik portálra, mert rossz állapotba került a családját ért megjegyzések miatt. Az ügyvéd utalt arra is, hogy védence nem gondolta volna, hogy internetes bejegyzéseivel ilyen nagy bajt okoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!