mindannyian fogyasztottak alkoholt

2021.02.23. 16:00

Ütésváltás a badacsonyi szüreten: pénzbüntetésre ítélték a verekedőket

Tavaly ősszel Badacsonyban tartott szüreti rendezvényen verekedő férfiakkal szemben emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség.

A vádirat szerint az elkövetők egy 2020 szeptemberében tartott ingyenes zenés partin vettek részt, ahol mindannyian fogyasztottak alkoholt, az ügy 30 éves vádlottja pedig erősen ittas állapotba került – írja közleményében a Veszprém Megyei Főügyészség.

Az ittas elkövető az éjjeli órákban a pultnál szóváltásba került az egyik 23 éves vádlottal, valamint egy, a társaságában lévő másik férfival, melynek során meg is ütötte vádlott-társát, aki védekezésként visszaütött.

A biztonsági őr az összetűzés kezdeményezőjét ekkor a szórakozóhelyről kivezette, aki azonban nem hagyta ott a rendezvényt, hanem a közelben, a mólón várakozott, és ott újfent szóváltásba került a 23 éves elkövetővel, valamint a társaságához tartozó és vele

egykorú harmadik vádlottal.

Védekezésről azonban ekkor már nem volt szó, a három elkövető kölcsönösen lökdöste egymást, majd ütésváltásokra is sor került közöttük. A két fiatalabb elkövető próbálta földre rántani az idősebb vádlottat, s miután ez nem sikerült nekik, még 2-3 ütést mértek

rá. Az elkövetőket végül mások választották szét, véget vetve ezzel a verekedésnek.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát, s abban pénzbüntetés kiszabását indítványozta a garázdaság bűntettével vádolt férfiakkal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!