küzdelem

2021.03.24. 18:03

Hatalmas tűz pusztít egy soproni üzemcsarnokban, a pápai tűzoltók is segítenek

Kigyulladt egy kétezer négyzetméter alapterületű, főként raktározásra használt üzemcsarnok tetőszerkezete szerda délután Sopronban. A tűz miatt az egyszintes építmény teteje beomlott, jelenleg az egész csarnok ég – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

MTI

Fotó: MTI/Nyikos Péter

Schreindler Ágnes elmondta, hogy az Ágfalvi úton lévő csarnokban feltehetően autóiparhoz és gyógyszeriparhoz használt anyagokat tárolnak.

A tűzben senki sem sérült meg – tette hozzá.

Fotó: MTI/Nyikos Péter

Tájékoztatása szerint a tűz oltásához három megye hét településének tűzoltóit riasztották: Győr-Moson-Sopron megyéből a soproni, a csornai, a lébényi és a győri egységeket, Vas megyéből sárvári és szombathelyi tűzoltókat, Veszprém megyéből pedig a pápai tűzoltókat.

A katasztrófavédelmi mobillaborral vizsgálják, hogy a tűz miatt került-e káros anyag a levegőbe. A nagy füst miatt azonban a közeli lakóparkban élőket, negyven ház mintegy száz lakóját arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat és ne szellőztessenek a munkálatok végéig.

Fotó: MTI/Nyikos Péter

Az oltás idejére az Ágfalvi út érintett szakaszát lezárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!