Illegális migránsokat és embercsempészeket fogtak Ajka-Bakonygyepesen

A rendőrök két embercsempésszel és hét illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.

Forrás: police.hu

A rendőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján a 8-as számú főúton, Ajka-Bakonygyepesen állítottak meg egy szerb honosságú autót 2021. április 3-án, 19 óra 45 perckor, amelyet egy 30 éves szerb férfi vezetett.

Az Ausztria felé tartó járműben a sofőrön kívül hét, magát szír állampolgárnak valló személy utazott. Az utasok illegálisan jutottak Magyarország területére, jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a járművezetőt egy 37 éves magyar férfi is segítette egy másik autóval. Őt szintén Ajka-Bakonygyepesen fogták el.

A gépjárművezetőket, valamint az illegálisan az országban tartózkodó személyeket a rendőrök előállították. A magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a hét illegális migráns biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről. A két sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. - írja a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!