frissítve

2021.10.20. 14:38

Lakóház égett Dörgicsén – Szénné égett emberi maradványokat találtak az épületben

Szénné égett emberi maradványokat találtak egy kiégett házban Dörgicsén, az Agyaglik dűlőben, szerdán. Egyelőre nem lehet tudni, hányan lehetnek áldozatok, és még azt sem, hogy mi történhetett a házban.

Kovács Erika

Pogány Péter rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, Baráth Attila alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) bűnügyi osztályvezetője és fehér ruhás helyszínelők dolgoztak a teljesen kiégett háznál a tűzoltók autói mögött szerdán, amit körbekerített a rendőrség, a tragédiára riadt kutyák keserves sírása és vonyítása is utalt.

Fotó: Kovács Erika/Napló

A ház közelében gondos konyhakert, szépen nyírt parkos rész, előtte szépen művelt szőlőültetvények és lenyűgöző balatoni panoráma tárult az ember elé. Senki nem gondolna arra, hogy ebben az idilli környezetben mekkora tragédia történt néhány órával korábban.

Fotó: Kovács Erika/Napló

Az épületben szénné égett emberi maradványokat találtak, ezt Nagy Judit megyei rendőrségi sajtóreferens mondta, majd hozzátetette, a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálja a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság. Csondor Henrietta, megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, hogy az oltásnál a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, valamint a badacsonytomaji hivatásos és a balatonfüredi önkormányzati tűzoltók dolgoztak. A munkálatok közben az egységek két gázpalackot kihoztak az ingatlanból. A rémült állatokat a tűzoltók megitatták.

Fotó: Kovács Erika/Napló

A falubeliek döbbenten állnak a történtek előtt, találgatták, vajon mi történhetett. Többen megerősítették, hogy a Vas megyében, reggel történt balesetben elhunyt férfi és párja lakott az Agyaglik-dűlőn lévő házban. Megkeresésünkre a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata ezt az összefüggést nem erősítette meg. Közölték, teherautóval ütközött a 84-es főúton, Nemeskeresztúrnál egy személygépkocsi, utóbbi vezetője a helyszínen meghalt. A helyszínelés teljes útlezárás mellett történt, a forgalmat elterelték.

Fotó: Kovács Erika/Napló

A vaol.hu információja szerint meztelenül vezetett a halálos balesetet okozó férfi, amikor az ütközés történt. Azt is írták, hogy egy kamion haladt a 84-es úton Jánosháza felől Sümeg irányába szerdán reggel 6 óra 40 perc körül, amikor szemből egy Mitsubishi terepjáró érkezett. Szemtanú elmondása szerint a Mitsubishi hirtelen, az utolsó pillanatban tért át a szembejövő sávba, ahol a vele szemben szabályosan közlekedő kamion érkezett. A kamion vezetője már semmit nem tudott tenni az ütközés elkerülése érdekében, a két jármű frontálisan rohant egymásba. Az ütközés után a személyautó és a kamion is az árokba csapódott, a 25 tonna aszfaltot szállító pótkocsi pedig felborult, a friss aszfalt az út melletti mezőgazdasági területen szétszóródott.

Fotó: Kovács Erika/Napló

https://www.veol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kamion-es-szemelyauto-utkozott-a-84-es-uton-a-sumegi-tuzoltok-is-a-helyszinen-5117888/

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget