Bíróság

2023.01.03. 19:00

Letartóztatták a pápai munkásszállón tomboló fiatalokat

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a három ukrán állampolgárnak, akikkel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.

Forrás: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a három ukrán állampolgár gyanúsított, akik közül kettő fiatalkorú, 2022. decemberben, éjszaka ittas állapotban egy pápai munkásszállón a szintén ott lakó ukrán állampolgár szobájának kulcsra zárt ajtaját ököllel és vállal közösen betörték abból a célból, hogy a sértett vigye el őket gépkocsival szeszes italt vásárolni. A gyanúsítottak ezt követően a szobában lévő bútorokat összetörték, amelynek következtében 50 ezer forintot meghaladó értékű kárt okoztak.

A gyanúsítottak a szobában tartózkodó sértettet több alkalommal testszerte megütötték, ágyra lökték, melynek során a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás intenzitása és módja alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására.

Ezt követően három másik sértett lépett be a szobába, akiket a gyanúsítottak az összetört asztal, illetőleg szék lábaival több alkalommal közösen fejbe ütöttek. A gyanúsítottak bántalmazása következtében a három sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést, koponyatörést szenvedett.

A bíróság a gyanúsítottak letartóztatását szökés és elrejtőzés veszélye, a bizonyítás veszélyeztetése és az újabb bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt látta indokoltnak.

A végzés ellen a gyanúsítottak fellebbezéssel éltek, így a Veszprémi Törvényszék hoz majd végleges döntést az ügyben. A gyanúsítottak addig is letartóztatásban maradnak, mivel a fellebbezésnek a végrehajtásra nincs halasztó hatálya –  írják a Veszprémi Törvényszék oldalán. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!