lezárult a tervezés

2018.03.14. 10:44

83-as számú főút: Határozott lépésekkel a megvalósítás felé

Lezárult a 83-as számú főút megújításának tervezési folyamata.

Napló-információ

Közös sajtótájékoztatón jelentették be a várost érintő újabb fejlesztést. Balról: Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Bieberné Réz Ágnes intézményvezető, Ottó Péter polgármester Fotó: Kelemen Gábor

Ezzel kapcsolatban a projektben érintett települések vezetőinek és a területileg illetékes országgyűlési képviselőknek tájékoztatót tartott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a pápai városházán.

A projekt kapcsán Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a papa-ma.hu-n kifejtette, korábban 11,5 tonnás, kétszer egysávos, az eredeti nyomvonalon haladó bővítésről volt szó a 83-as út esetében. Ez mára már készen lenne, azonban ehelyett egy új koncepció került előtérbe, amely arról szól, hogy kétszer kétsávos lesz a Pápát Győrrel összekötő út, óránként 110 kilométeres megengedett sebességgel, és összeköti az autópályát a pápai repülőtérrel.

- Ennek a projektnek az előkészítési eljárása nagyrészt befejeződött, Győr felől egy szakaszon már elkezdődött az útépítés. Régészeti munkák vannak még vissza és ki kell írni a közbeszerzést, így ez az esztendő az előkészítéssel telik el. A beruházás ötszáz ingatlant érint, ami azt jelenti, hogy az ingatlantulajdonosokkal is egyezségre kell jut-ni – közölte Kovács Zoltán.

Hozzátette, a százmilliárdos nagyságrendű projekt végső befejezési határideje 2022 második negyedévére tehető, a beruházásban érintett út hossza közel 38 kilométer. – Ez egy országos szinten is nagyon fontos, és persze minket jelentősen érintő beruházás – jelentette kia kormánypárti országgyűlési képviselő.

A tanácskozáson összegezték az elvégzett munkát és ismertették az út terveit. Elhangzott: a 83-as számú, új nyomvonalon futó főút lerövidíti a Pápa és Győr közötti menetidőt. Emellett nagyon fontos szempont, hogy sokkal biztonságosabbá válik a közlekedés az érintett szakaszon, hiszen szintbeli csatlakozásokat nem tartalmaz majd az út, ugyanakkor úgynevezett turbó körforgalmakkal, felüljárókkal gyorsabbá és fennakadásmentessé teszi a forgalmat – írja a papa-ma.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában