Más ízű a nyári tej, mint a téli – Németbányán is kihajtották az állatokat

A szép, dús legelőkön kezdődhet a legeltetés

Így van ez a németbányai Narancsik családnál, ahol komplex gazdálkodás folyik. A legelőn kecskék, birkák és növendék borjával egy tehén, Pipacs is legel. – Mi teljesen át tudjuk érezni azt, hogy a paraszti világban mekkora ünnep volt a kihajtás. Óriási dolog az, amikor véget ér a tél, a hideg, a tüzelés, ami fával elég nagy munka. Az állatokkal való munkában pedig véget ér az istállózott időszak, amikor napi szinten kell szénát, abrakot, vizet adni az állatok elé, almolni, tisztán tartani az istállót. Ez a téli napi rutinmunka a nap felét elviszi – mondta el lapunknak Narancsik Imréné Eszter, aki az állatok tejéből sajtot is készít.

A legelésnek más előnyei is vannak, tudtuk meg a gazdálkodótól. Az állatok a legelőn egészségesen táplálkoznak, nagy víztartalmú táplálékot esznek, kint lehet itatni, nem kell az itatókat fagymentesíteni. A növényekben található vegetációs víz megnöveli a tejelő állatok tejtermelését, ami a tavasz pozitív hozadéka.

– A nyári tej más ízű és összetételű, mint a télen fejt. Az ínyencek kiérezhetik a réti virágok ízeit. Az állatok találkoznak a napfénnyel, a széllel, az elemekkel, egészségesebb lesz a lábuk, a szervezetük, jobb a termékenységük, tovább élhetnek. Az intenzív, termelésközpontú technológiákba a legeltetés nehezen illeszthető be, mert számos bonyodalommal jár. Amennyiben nem kizsákmányolóan szeretnénk az állatot tartani, hanem az a célunk, hogy a biológiai egyensúlyának megfelelően termeljen, akkor a legelőre kell alapoznunk. Ez egy kisebb gazdaságban takarékos megoldás is, megtérül – tette hozzá Narancsik Imréné Eszter.

A természet behozta a lemaradást

Idén rövid volt a tavasz, a márciusi fagyok után szinte azonnal kora nyáriassá vált az időjárás. Németbányán megtudtuk, hogy az állatok és a növények is jól alkalmazkodtak a furcsa időjáráshoz. Bár korábban úgy tűnt, hogy Szent György napján még nem lehet majd kihajtani, a természet behozta a lemaradást. A meg-ázott talajokon berobbant a növekedés, és mostanra a fű alkalmas a legeltetésre.

– Szent György eredetileg a katonák védőszentje volt, később lett aztán a pásztorok oltalmazója is, akihez gyakran fohászkodtak a gulyások, juhászok. A Szent György-nap a pásztorok számára egyfajta szakmai, szellemi felkészülést jelentett, melynek során előkészültek a bő fél éven át tartó, szabadban töltött legeltetési időszakra. A számos mozzanatot tartalmazó ünnepnapról L. Karsai Henriett, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzos muzeológusa mesélt lapunknak.

– Rontáselhárító, illetve termékenységvarázsló jelleggel csipke-, nyírfa- vagy bodzaággal hajtották ki Szent György-napon a jószágot, volt, hogy ezzel fel is díszítették őket, koszorút fontak a nyakukra, szarvukra, de az is előfordult, hogy a kihajtás útvonalán több pontra, ahol az állat elvonult – eresz alá, istálló fölé, kapura, kilincsre –, már előző este ezeket az ágakat tűzték ki. A megyében is volt rá példa, hogy a gazda kihajtás előtti este körbeseperte a portát ezekkel az ágakkal, vagy az útvonal két oldalán tüzet raktak, s ebbe szentelt barkát, szentelt búzát vetettek bele, így szentelve meg a tüzet, hogy annak szent füstje megtisztítsa az állatokat – mondta el L. Karsai Henriett. – Előfordult, hogy plébános szentelte meg az állatokat, vagy a nagyszombati tűzszenteléskor megmaradt faszénnel három keresztet rajzoltak az istálló vagy a ház ajtajára. Még az 1920-as években is több településről vonultak ki konkrétan a földekre az emberek, ahol a pap megáldotta a még lábon álló búzát, ezt a szokást a görögkatolikusok a mai napig tartják: hol a földeken, hol kosárba vágva szentelik meg a búzát. Jellemző volt, hogy ilyenkor megtisztították a legelőket a mérgező növényektől is, nehogy az állat véletlenül lelegelje ezeket.

A pásztorok sajátos életstílus szerint éltek

L. Karsai Henriett kiemelte, a pásztorok sajátos életstílus szerint éltek, s ehhez hozzátartozott az is, hogy nagyrészt saját maguk készítették el azokat a használati tárgyakat, melyekre szükségük volt: sótartót, ivócsanakot, evőeszközöket, bicskanyelet, szipkát, szaru lőportartót vagy a kedvesüknek tükrös dobozt, ajándékot. – Az ugyancsak saját készítésű pásztorbot azért bír kiemelt jelentőséggel, mivel sok esetben ezen jelölték a kihajtáskor, hogy melyik gazdától hány állatot hajtottak ki, számadáskor pedig ezeket a rovátkákat ellenőrizték – mondta el a néprajzos.