veszprém

2018.05.30. 19:25

Az országban az első – Toborzó iroda nyílt az egyetemen

Az országban először a Pannon Egyetem biztosít Toborzó Irodát a Magyar Honvédség részére.

Molnár Sándor

Az első, a honvédség objektumaitól teljesen független iroda, rekordidő alatt valósult meg az egyetemen, hiszen mindössze két-három hét telt el az ötlettől az átadásáig.

Jó érzés elsőnek lenni egy vidéki intézményben és örömmel álltunk egy ilyen nemes ügy szolgálatába – mondta köszöntőjében Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora. Kiemelte, hogy az egyetemnek van egy olyan missziója is, hogy segítséget nyújtson társadalmi szervezeteknek, állami intézményeknek. A Toborzó Iroda nyitása jól jelképezi azt az összefogást, amelynek az intézmények között működnie kell és jó példája a hatékony és gyors együttműködésnek.

Némedi Lajos alpolgármester hangsúlyozta, hogy büszkék arra, hogy az országban első ízben Veszprémben létesült vidéki Toborzó Iroda. A haza védelme minden időben, minden körülmények között szent kötelessége minden magyarnak, ezért örömét fejezte ki amiatt, hogy az iroda nyitásával a város is közreműködhet a haza védelmének biztosításában.

Soós Gyula őrnagy bejelentette, hogy az Önkéntes Területvédelmi Tartalékosok száma meghaladta Veszprém megyében a 100 főt. 23-an, köztük hat egyetemista az ünnepség keretében írta alá a tartalékos szerződését. Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka emléklappal és könyvvel köszöntötte a megye 100. tartalékosát, Gressai Dorinát.

Légierő Zenekar rövid műsorát követően Kovács Gyula az egyetem kancellárja és Szűcs Imre ezredes szalagátvágásával ünnepélyesen is átadták a Toborzó Irodát, amelyet Oláh Emil és Kótai Róbert tábori lelkészek áldottak meg.

Az ünnepség végén, Szűcs Imre ezredes köszöntőjéből kiderült az is, hogy a Magyar Honvédség kötelékében az önkéntes tartalékosok száma a múlt héten elérte a hétezer főt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában