Európa legjobbjai között

2018.07.11. 07:00

A Táncsics iskola egykori diákja az EuroSkills döntőjében

Különbözőek vagyunk, ám abban hasonlóak, hogy kevés, ha mi magunk vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel; az is fontos, mit jelent az elért eredmény másokéhoz viszonyítva.

ŐÁ

Simon Krisztián már kisgyerekként tudta, hogy asztalos szeretne lenni Fotó: családi

A lényeg tehát a mérce. Fiatal szakemberek ilyen mércéje a EuroSkills verseny, amit kétévente rendeznek meg, idén 37 szakmában. Nos, két jó hírünk is van: az idei európai döntőben Magyarországot 27 szakmában képviselő, összesen 31 versenyző között ott lesz a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics iskolájának két volt diákja, illetve a verseny történetében idén először Budapesten, a Hungexpo területén lesz a döntő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében szeptember 26–28-án.

Simon Krisztián már kisgyerekként tudta, hogy asztalos szeretne lenni Fotó: családi

Volt diákokról azért lehet beszélni, mert a versenyen 18–25 év közötti fiatalok indulhatnak, tehát másfél, két évvel

a szakközépiskola befejezése után. A harmincegyek között van Simon Krisztián, akivel a Táncsics iskola egyik osztálytermében beszélgetünk. Sötétkék pólót visel, a piros címkén fehér felirat: EuroSkills.

– Amikor utolsó éves voltam, Szakma Sztár versenyt nyertem, és az egyik jutalom az volt, hogy elutazhattam Göteborgba, ahol megnézhettem az akkori EuroSkills versenyt. Ott kaptam ezt a pólót, és ott szerettem bele a versenybe. Elhatároztam, ha elérem a korhatárt, nevezni fogok. Volt tanárnőm, Büki Gyöngyi tartotta a kapcsolatot a szervezőkkel, és értesített, amikor lehetett jelentkezni.

Krisztián családjából elsőként lett asztalos, ám mivel minden rokona kétkezi munkás, ő is otthon érezte magát nagyapja műhelyében, ahol már nyolcévesen tett-vett, segített. Fával dolgozott a legszívesebben, első önálló munkája egy irattartó dobozka volt ötödikes korában. Ekkor már tudta, asztalos szeretne lenni.

– Pályaválasztási kiállításra mentünk az arénába. Megálltam a Táncsics iskola standjánál, elkezdtem beszélgetni az egyik szakoktatóval, aki később a tanárom lett. A következő, amire emlékszem, az első látogatás volt a tanműhelyben. Mivel az ott látottaknál komolyabb feladatokat is megoldottam már, gondoltam, hogy nem leszek rossz ebben a szakmában.

Krisztián 2016-ban végzett asztalosként, majd két évet dolgozott, ám fel kellett mondania, mert a verseny előkészületei nem csak napi nyolc óráját veszik igénybe.

– Háromfordulós volt a válogatóverseny; első lépcsőben az asztalos szakmában országosan jelentkezett 40–50 emberből kilencet választottak ki, a másodikon öten maradtunk. A harmadik fordulóra már hellyel-közzel készülgettünk is. Bútorasztalosként egyedül jutottam az európai döntőbe, amihez öt hónapos felkészülési időt kaptunk. Májustól napi nyolc órában gyakoroljuk a versenyfeladatokat a Budapesti Komplex SzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskolájában.

Hogy mi lehet a feladat? Asztal, szekrény, olyan használati tárgy elkészítése, amelyhez a szakma minden fortélyát alkalmazni kell, a bonyolult megoldások próbára teszik a versenyzőt. A szokások szerint idén is minden résztvevő ország szakértője ajánlott egy feladatot, az összes felajánlásból egyet választanak, ami az idei versenyfeladat lesz. Ám ezt sem lehet teljesen begyakorolni, mert a verseny előtt a szakértők 30 százalékban módosítják az eredeti feladatot. Erre a 30 százalékra készül-

ve, Krisztián és szakértője, Fekete Zoltán minden héten valamit változtat az eredeti tervrajzon. Számításaik szerint az öt hónap alatt legalább tíz versenydarab készül el, így gyakorlatból nem lesz hiány, és azt is tudni lehet, hogy szeptemberben, az európai döntőn minden versenyző egy 5x3 méteres területen fog dolgozni, tőle egy méterre pedig szurkolhat a közönség. Utóbbiak között lesznek a tanárok, barátok és a család.

A pénzjutalom másodlagos, Krisztián szerint az elismerés a legfontosabb. Ha sikerül érmet szereznie, bekerül a jövő évi világdöntő keretébe, ha nem végez a dobogón, akkor természetesen jelentkezik az előzetes válogatóra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában