baleset-megelőzés

2018.08.10. 14:00

Megérkezett a Kék Karaván Alsóörsre

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a társhatóságok közreműködésével rendezte meg nyári baleset-megelőzési programját a Balaton-parti városban.

police.hu

Fotó: police.hu

A balatonfüredi rendőrök 2018. augusztus 9-én a helyi kempingben várták a nyaralókat a Kék Karaván elnevezésű baleset-megelőzési rendezvénnyel. A két órás program során az érdeklődők kipróbálhatták a biztonsági öv szimulátort, mely egy megközelítőleg 10 km/h sebességgel történő ütközés hatásait érzékelteti. A felnőttek felpróbálhatták a „részeg szemüveget”, és a felállított bóják között egyensúlyozva tapasztalhatták meg, hogy mit érzékel az enyhén vagy éppen súlyosan ittas állapotban közlekedő a környezetéből. A gyerekek egy kerékpáros mini KRESZ-pályán mérhették össze tudásukat, valamint közlekedési kirakók segítségével tanulhatták meg a jelzőtáblák jelentését.

Fotó: police.hu

A kétkerekűvel érkezőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy a kerékpárjaikat regisztrálják a BikeSafe országos adatbázisba. A program lényege, hogy a regisztráció alkalmával minden, a járműre vonatkozó adat rögzítésre kerül, amely egy későbbi kerékpárlopás esetén megkönnyíti a rendőrség munkáját és elősegíti azt, hogy a kétkerekű mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához. A nyilvántartásba vétel egyszerű, gyors, és a rendőrségi kitelepülések helyszínén mindig ingyenes.

A biciklisek a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kaptak a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedési szabályaival kapcsolatban. A rendőrök hangsúlyozták, hogy ne hagyják soha őrizetlenül a kétkerekűiket! Ha mégis felügyelet nélkül maradnak a járművek, mindig lakatolják le azokat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában