sikeres kezdeményezés

2018.10.02. 20:54

Nevelőszülőket látott vendégül a Veszprémi Állatkert

Hagyományosan, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központtal közös szervezésben a nevelőszülők napját a Veszprémi Állatkertben.

Molnár Sándor

Közel 300 látogatót hívtak vendégül a napon – mondta el Török László (baloldalt

Fotó: Pesthy Márton/Napló

– A Veszprém megyei nevelőszülői hálózatban tevékenykedő nevelőszülői családokat, az általuk gondozott gyermekeket és fiatal felnőtteket hívjuk meg ilyenkor egy állatkerti élménykirándulásra. Egyik legsikeresebb kezdeményezésünk ez, hisz az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre többen fogadják el meghívásunkat. Idén a szeptember 30-án megrendezett nevelőszülők napján közel 300 látogatót hívtunk vendégül – mondta el Török László állatkert-igazgató.

Közel 300 látogatót hívtak vendégül a napon – mondta el Török László (balra) Fotó: Pesthy Márton/Napló

A Veszprémi Állatkert célja, azonkívül, hogy szép emlékekkel kedveskedjen ezeknek a családoknak és gyermekeknek, hogy felhívja a társadalom figyelmét a nevelőszülői hálózatra és az ott végzett rendkívül fontos és önzetlen, ám igen emberpróbáló hivatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában