neveltek, utat nyitottak

2018.11.30. 07:00

Értékmentés idős pedagógusok között

Nagyon sokat köszönhetek a pedagógusoknak, neveltek, utat nyitottak a világ felé – mondta Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület (BHE) értékmentő sorozata utóbbi találkozóján, amelyre a város nyolcvan év feletti pedagógusait hívták meg a Zsidó Kiválóságok Házába.

Kovács Erika

Örömmel idézték fel emlékeiket az idős pedagógusok Balatonfüreden Fotó: Kovács Erika

Budáné Bocsor Ágnes, a BHE vezetője köszöntője után Bóka István polgármester utalt arra is, hogy az idős pedagógusok az évtizedek alatt sokféle történelmi eseményt megéltek, és minden körülmények között elkötelezettek voltak a hivatásuknak. Szűcs Attila, a Balatonfüredi Tankerületi Központ helyettes vezetője örömmel szólt arról, hogy a város szívén viseli a pedagógusok sorsát, amit bizonyít a mostani találkozó is. Egyebek mellett arról beszélt, hogy a meghívott pedagógusok optimisták, mert munkájuk révén mindig hittek abban, hogy az emberek nevelhetők, a tudást pedig át lehet adni.

A köszöntők után Bán László, a Füred Televízió szerkesztője beszélgetett a vendégekkel, akik többek között felidézték legszebb emlékeiket, pályájuk kezdetét, azt, hogy miért döntöttek a katedra mellett, beszéltek a diákokról, illetve hivatásuk nehézségeiről is. A múltidéző beszélgetés bővelkedett humorban, vidám percekben, amelyeket a vendégek megéltek az oktatási intézményekben. A találkozón Kazal Zsófia, a Radnóti Miklós Általános Iskola diákja szép dallal ajándékozta meg a vendégeket.

Örömmel idézték fel emlékeiket az idős pedagógusok Balatonfüreden Fotó: Kovács Erika

A BHE értékmentő sorozata három évvel ezelőtt kezdődött, eddig a Balatonfüredi Hajógyár, a HungarHotels, valamint az Állami Szívkórház nyolcvan év feletti dolgozóit látták vendégül kötetlen beszélgetésre, emlékeik felelevenítésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában