Ki Mit Tud?

2019.01.29. 17:00

Mindenki nyertes lett az elődöntőn

A Hontravel Kft. IX. Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud?-jának idei, a hatodik, a veszprémi elődöntője ismét teltházas produkciókkal aratott sikert az AGÓRA-ban.

Jákói Bernadett

(fotó: Jákói Bernadett)

A nívós versengésen a helyi közösségeken, nyugdíjasklubokon kívül a megye kistérségeiből ,nagyobb városaiból egyaránt érkeztek résztvevők a megmérettetésre. Évről évre egyre többen jelentkeznek különböző produkciókkal, többségében moderntánc, népi tánc kategóriában, e mellett hangszeres kísérettel énekelő népdalkörök, szavalók, irodalmi előadók, színjátszók egyaránt fellépnek .

A 18 produkcióból 6 kistérségi és 12 veszprémi előadót értékelt a zsűri. Valamennyi bemutatkozó, fellépő csoport értékes műsorszámmal lepte meg a közönséget. Az elődöntők során a zsűri által megítélt színpadképes produkciók továbbjutnak Harkányba az áprilisi középdöntőbe, majd a májusi, szintén ugyanott rendezendő döntőbe, ahol már szakmai zsűri bírálja el a produkciókat. A helyi vendégfogadó veszprémiek mellett idén Balatonfűzfőről, Veszprémfajszról, Úrkútról, Pétfürdőről, Hajmáskérről, Ajka-Bakonygyepesről, Szentkirályszabadjáról érkeztek a csoportok.

jab190129 a verseny sikerelőadói között szerepelt a veszprémi Jurics házaspár vidám country műsora is.
(fotó: Jákói Bernadett)

 

A záró műsorszámot a hagyományoknak megfelelően a helyi házigazda, a Táborállás Daloskör szolgálta : a saját dalcsokrukat követően közönséggel együtt énekelték el az Erdő, erdő, de magos a teteje c. közismert népdalt. A résztvevők emléklapban részesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában