Henger utca

2019.02.07. 11:30

Évtizedekig szolgálja a várost az új veszprémi útszakasz

Javult az északi iparterület megközelítése a Henger utcának köszönhetően – hangzott el a forgalomnak a közelmúltban átadott szakasz avatásán.

Marton Attila

Porga Gyula az avatóünnepségen, mögötte középen Kardos Péter és Ötvös Tamás Fotó: Penovác Károly

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, több évtizedes álom vált valóra az útszakasz tavalyi átadásával, amely összeköti a Pápai és Házgyári utat. Hangsúlyozta, az északi iparterület a város gazdaságának egyik legfontosabb helyszíne. A város munkahelyeinek több mint húsz százaléka található itt. Elmondta, az északi iparterületen folytatódik az útfejlesztés: megépül a Pápai és Kistó utcát összekötő szakasz, valamint még idén megkezdődik a Pápai út és a Kistó utca felújítása. Megjegyezte, a beruházások megkoronázása lehet a Kistó utcát és a Jutasi utat összekötő, völgyhidat is magában foglaló szakasz megépítése.

Porga Gyula az avatóünnepségen, mögötte középen Kardos Péter és Ötvös Tamás Fotó: Penovác Károly

Ötvös Tamás, a Balluff Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az útszakasznak köszönhetően az iparterület a korábbinál szervesebben kapcsolódik a város buszközlekedési hálózatába. Kardos Péter, a Jost Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházás révén nagymértékben javult a munkahelyek megközelítése.

Ahogyan arról lapunkban beszámoltunk, 700 méter hosszú szakaszon újították fel a Henger utcát, és 175 méteren új utat építettek ki. Az utca egyik oldalán gyalog- és kerékpárút épült, valamint számos új parkolóhelyet létesítettek. A beruházás bruttó 617 millió forintba került, a munkálatok nyáron indultak, az utat december közepétől használhatják a közlekedők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában