Párkapcsolati vitasorozat

2019.02.18. 07:00

Minden válás házassággal kezdődik – Kettőn áll a vásár

Megtelt érdeklődőkkel a Hangvilla kávézója csütörtökön délután a Szólj be a papnak! elnevezésű vitasorozat veszprémi napján, ahol Szabó Ferenc evangélikus tábori lelkész, Szakács Gergely református lelkipásztor és Szijártó László római katolikus plébános azt próbálta körüljárni, hogy van-e még értelme a házasságnak.

Juhász-Léhi István

Varga Endre moderátor és Szijártó László római katolikus plébános a Hangvillában tartott rendezvényen Fotó: Balogh Ákos

Ezt volt az első kérdése Varga Endre moderátornak, a Veszprém Megyei Család-, Esélyteremtő és Önkéntes Ház vezetőjének is a vendégekhez.

Elhangzott: minden válás házassággal kezdődik, de sokak szerint az élet elment a kereszténység mellett, és ma már nem divat maga a házasság. Pedig a házasság azért is fontos, mert az ember társas lény.

Szijártó László római katolikus plébános szerint van értelme a házasságnak, amit egy személyes tapasztalattal erősített meg: gyerek volt ugyanis az atya, amikor elváltak a szülei, így „hol itt voltak, hol ott, de egyik sem volt az igazi”, mert vagy az apukájuk hiányzott a testvérével, vagy az anyukájuk…

– Csak polgárilag váltak el, hiszen a mi felfogásunk szerint a házasság egyházi része ugyanúgy érvényben marad. Mi mindent megtettünk gyerekként annak érdekében, hogy újra egymásra találjanak. Sikerült, egymásra találtak, rendeződött a dolog, de ehhez el kellett telnie öt évnek – árulta el kendőzetlen őszinteséggel Szijártó László.

Szakács Gergely református lelkipásztor szerint a fiatalok azt szokták mondani a házasságra, hogy az csak papír, amire ő azt szokta mondani, hogy adják oda az összes papírt a pénztárcából – hiszen „az csak papír”. – Nincs már az a társadalmi nyomás a házasság kapcsán, másrészt meg lehet nézni, hogy mennyire működnek az emberi kapcsolataink. Bár most némileg javuló tendenciát mutatnak a válási adatok – fogalmazott.

Varga Endre moderátor és Szijártó László római katolikus plébános a Hangvillában tartott rendezvényen Fotó: Balogh Ákos

Szó esett az adott szóról, annak becsületéről is, ahonnan el is jutottak a felek a jegyes- oktatásig. Érdekes történeteket hallhattak az érdeklődők: Szakács Gergely például mesélt egy olyan korábbi menyasszonyról, akit esketett, ám néhány évvel később más férfival sétált kézen fogva. Szijártó László szerint a jegyesoktatáson néha látható, hogy ki az, aki komolyan szeretne egyházi házasságot kötni Isten színe előtt, és ki az, akinek csak a külsőségek számítanak.

– Volt olyan eset, hogy szombaton történt a házasságkötés, és a következő héten már kérték az érvénytelenítést… Az önismeret nagyon fontos – derült ki a plébános szavaiból, míg Szabó Ferenc lelkész elmondta: nála kvíz van a jegyesoktatáson.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában