majomparádé

2019.03.28. 15:30

Népes páviáncsapat érkezett Veszprémbe

A lécek között kikapaszkodó ujjak, riadt szempárok és a láda homályos belsejében ide-oda mozgó árnyak jelezték, hogy a Hollandiából jött szállítmánnyal izgatott, új lakók érkeztek a Veszprémi Állatkertbe.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A több mint húsz „pirosfenekű” pávián két nap alatt tette meg az ezer kilométeres utat a Beekse Bergen Szafariparkból a megyeszékhelyig.

 

A népes majomcsapat érkezését már nagyon várták a veszprémi állatgondozók is. Az új helyüket telepakolták friss zöldségekkel, magyar répával, salátával, uborkával, paradicsommal és egyéb finomságokkal, hogy becsalogassák az új jövevényeket. Az idős nagymamát óvatosan követő páviánoknak hosszú percekbe telt, mire eljutottak a reggelihez. A nagyon óvatosan mozgó csapat tagjai behúzódtak egy számukra biztonságosnak vélt sarokba. Ezért az érdeklődők, a sajtó kíváncsi képviselői is visszavonultak egy időre, hogy az állatok megnyugodhassanak.

Közben Török László állatkert-igazgató szolgált információkkal az érkezőkről. – A galléros páviánok a látogatók kedvencei, hiszen állandóan hancúroznak. Mókás viselkedésükkel és hangos zsibongásukkal azonnal magukra vonják a figyelmet. Kelet-Afrika egyik jellegzetes állatfajának számítanak, és az állatkertekben sem ritkák, korábban a Veszprémi Állatkertben is előfordultak már. Most egy olyan népes csapat érkezett, amelyre itt még nem volt példa. Reméljük, hamar belakják az új helyüket, és rövid beszoktatás után birtokba veszik majd a hatalmas külső kifutót is – mondta el az igazgató, aki kiemelte, hogy az állatkertek figyelnek arra, hogy ne szakítsák el egymástól a családokat, mert azok nagyon magas szintű szociális struktúrában élnek.

Komplett család érkezett Veszprémbe is, amelyben az egyévestől a 30 évesig minden korosztály megtalálható. Az új páviáncsapattal körülbelül egy hét múlva találkozhatnak majd a látogatók, miután az állatok belakták a helyüket és megszokták a gondozóikat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában