arácsiak napja

2019.04.09. 20:00

Cserny Tibor geológus-mérnök kapta az Arácsért-díjat

Cserny Tibor nemzetközi hírű geológus-mérnök vehette át idén az Arácsért-díjat a helyi népházban, az Arácsiak napján, ahol Kalló Zoltán prímás, előadóművész adott gálaműsort. Az esten az arácsi ifjabb Balogh Ákos ezüstérmes webfejlesztő felidézte versenyélményeit.

Kovács Erika

Cserny Tibor hazai és nemzetközi hírű geológus-mérnök vehette át idén az Arácsért-díjat a helyi népházban

Fotó: Penovác Károly/Napló

A család, a hivatás és egy kitűnő helyi közösség, erről beszélt Cserny Tibor geológus-mérnök, amikor Fabacsovics Zoltántól, az Arácsért Alapítvány kuratóriumi elnökétől átvette az idei Arácsért-díjat.

Cserny Tibor nemzetközi hírű geológus-mérnök vehette át idén az Arácsért-díjat a helyi népházban Fotó: Penovác Károly/Napló

A díjazott három évtizeden át a Balatonon és környezetében végzett, illetve vezetett környezetföldtani kutatásokat, és számos nemzetközi projektben is részt vett Mongóliában, Kubában, az USA-ban és Kínában. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) földtudományok osztályának tudományos titkára volt, egyetemi docensként tanított a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Nyugdíjba vonulásakor címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Ellátta a Magyarhoni Földtani Társulat főtitkári és az MTA Földtani Bizottságának titkári tisztét. Számos tudományos rendezvényt, földtudományi világtalálkozót szervezett. Családja a helyi református egyházközségben végez aktív szolgálatot, amelyben Cserny Tibor presbiteri jegyző. Szívvel-lélekkel dolgozik a helyi hagyományok őrzésért, ápolásáért.

A díjátadás után Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szakmák Európa-bajnokságáról beszélt annak apropóján, hogy ifjabb Balogh Ákos balatonarácsi webfejlesztő volt az est vendége. A fiatalember kategóriájában második helyezést ért el. A kamarai elnök felidézte, a bajnokságon 28 ország, 600 versenyzője 27 szakmát képviselt, 100 ezer látogató előtt. Megyénkből a webfejlesztésen kívül ács és bútorasztalos szakmában is dobogóra kerültek a résztvevők, ami erős képzést jelez. Ifjabb Balogh Ákos személyesen is felidézte emlékeit, majd utalt rá, a versenyzést a világbajnokságon folytatja.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az esten Kalló Zoltán prímás, Prima-díjas előadóművész gálaműsorral ajándékozta meg a közönséget.

Napközben a szervezők az egészséget érintő programokra is meghívták az érdeklődőket, így egyebek mellett részt lehetett venni különböző szakorvosi vizsgálatokon, szakemberek, mások mellett kardiológus, dietetikus beszélt az egészségtudatos életmódról, a helyes táplálkozásról, a lelki egészségről, és ki lehetett próbálni a meridiántornát, a spirituális sétán pedig az arácsi templomokat lehetett felkeresni az Arácsiak napján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában