Felelősségteljes hivatás

2019.07.08. 11:00

Az egészségügyben dolgozókat ünnepelték Pápán

Rendhagyó módon, a Malom-tónál ünnepeltek az egészségügyben dolgozók Semmelweis-nap alkalmából. A programot a köszöntők és az elismerések átadása mellett közös kikapcsolódás, főzőverseny is színesítette.

Polgár Bettina

Töreki-Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója Fotó: Polgár Bettina

A résztvevőket elsőként Töreki-Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója köszöntötte. Kiemelte, Semmelweis Ignác élete és munkássága példa az egészségügy valamennyi munkatársa számára, kitartása, elhivatottsága pedig pozitív pályaképet állít minden egészségügyben dolgozó elé.

– Hadd köszönjem meg, hogy fogadalmukhoz híven nap mint nap áldozatos munkájukkal tanúbizonyságot tesznek elhivatottságukról. Köszönöm, hogy segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak, enyhülést hoznak a szenvedőknek – fogalmazott.

Töreki-Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója
Fotó: Polgár Bettina

Szalainé Tihanyi Andrea, az Egyesített Szociális Intézmény vezetője hangsúlyozta, az ápolók áldozatos munkájukkal mutatnak példát emberségből, tiszteletből és önzetlen szeretetből. Olyan emberi értékekről, amelyekre ott van a leginkább szükség, ahol a legnagyobb a reménytelenség, a szenvedés és az elkeseredettség.

– A legszebb hivatás része, amikor egy gyermeket a világra segítünk, valakinek az életét, az életbe vetett hitét, az egészségét visszaadjuk, valakit a mindennapi életvitelében segítünk, vagy az elmúlás méltóságát biztosítjuk – fogalmazott. Szalainé Tihanyi Andrea rámutatott a területen jelentkező munkaerőhiányra, ugyanakkor felhívta a figyelmet a július elsejével életbe léptetett alapbéremelésre is.

Kovács Zoltán térségi ország­gyűlési képviselő köszönetet mondott az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók sokrétű és felelősségteljes munkavégzéséért, Unger Tamás alpolgármester pedig az önkormányzat, a lakosság nevében fejezte ki köszönetét.

Az eseményen kitüntetéseket, főigazgatói dicséreteket, illetve kinevezéseket adtak át. Főorvosi kinevezést vehetett át Balogh Mihály belgyógyász-gasztroenterológus szakorvos, és adjunktusi kinevezést kapott Gholipour Salimi Mojgan radiológus szakorvos.

Főigazgatói dicséretben 33 fő részesült, majd a Várkertfürdő és az Egészségügyi Alapellátási Intézet részéről két-két fő kapott elismerést. A rendezvényen a 25, 30 és 40 éves jubileumukat ünneplő egészségügyi dolgozókat is köszöntötték, Kégl Andrea főorvos és Havrilla Gyula osztályvezető főorvos, orvos igazgató pedig Gróf Esterházy-díjat vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában