születésnapjára kapta a belépőt

2019.07.28. 07:03

Kisvárdai hölgy lett az idei Anna-bál szépe

Az idei Anna-bál szépe, a 23 éves Purgel Réka Kisvárdáról érkezett, egy megújult, Viktória-mintára épülő Royal Garden-mintájú herendi porcelánvázát vehetett át. Réka az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanul, kulturális örökség mesterszakon elsőéves.

Kovács Erika

A 194. Anna-bál szépe a 23 éves, Kisvárdáról származó Purgel Réka (középen), mellette elsõ udvarhölgye, a budapesti 19 éves Krulik Dalma (balra), valamint második udvarhölgye, a 16 éves Császár Ágnes az Anna Grand Hotel dísztermében Fotó: Pesthy Márton/Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Ehhez a tanulmányhoz kapcsolódó vagy művészeti területen szeretne elhelyezkedni majd. Passziója a zongorázás és a képzőművészet, szívesen rajzol portrékat, és fest is. – Amikor kimondták a nevemet, arra gondoltam, ez nem lehet igaz! – idézte fel a boldog pillanatot a fiatal lány, aki édesapjával érkezett, születésnapi ajándéknak kapta tőle a báli belépőt. Réka arról is beszélt, hogy a szakdolgozatát is az Anna-bálokról írta, Horváth Éva, egy korábbi szépségkirálynő felkészítésével. A kérdésre, hogy miért ezt a témát választotta, Réka azt mondta, mindig is vonzónak tartotta ezt a bált mint művelődéstörténeti, illetve társadalmi témát, ami lokális tradícióra épül és Magyarország egyik legrégebbi bálja.

A 194. Anna-bál szépe a 23 éves, Kisvárdáról származó Purgel Réka (középen), balján elsõ udvarhölgye, a budapesti 19 éves Krulik Dalma, jobbján második udvarhölgye, a 16 éves Császár Ágnes Fotó: Pesthy Márton/Napló

A 19 éves Krulik Dalma, az első udvarhölgy Budapestről érkezett, most érettségizett és a Pázmány egyetem jogi karán tanul tovább, ő Rotschild-mintás herendi díszserleget kapott. Hétéves kora óta versenysportol, először ritmikus sportgimnasztikázott, aztán fitneszezett, a sport mindig is az élete része volt, táncolni is nagyon szeret. – Ez a helyezés rendkívül nagy megtiszteltetés, először vagyok bálban, illetve ez az első Anna-bálom is, amit a nagynénémtől kaptam születésnapomra, és velem jött édesanyám is, mondta boldogan a lány.

A második udvarhölgy, a 16 éves komáromi Császár Ágnes Balatonfüred mint partnerváros meghívására jött a bálra egy barátjával. Az ottani Jókai Mór Gimnáziumba jár, sporttal kapcsolatosan képzeli el a jövőjét, és szereti a nyelveket is. – Elsőbálozóként ez egy hatalmas élmény, nagyon örülök, hogy itt lehettem – fogalmazott a lány, akinek a zene tetszett a legjobban. Őt Apponyi-mintás herendi serleggel jutalmazták.

A három első helyezettet a 15 legszebb lány közül választotta kis zsűri, a báli közönség hölgyvendégeinek 350 porcelánszívet osztottak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában