2019.08.08. 07:00
Grandiózus épület pincével, borlugassal Paloznakon
Ahogy az ember Csopak és Paloznak között megy a felső úton, egyből szembetűnik egy hatalmas építkezés. Korábban a szőlőket kivágták, majd egy hatalmas gödör keletkezett, most pedig elkezdődtek a látványos munkálatok.
A földbe süllyesztett pince falai már állnak
Fotó: Szendi Péter
Vajon mi folyik a községben? Miért kell ilyen nagy építkezésbe kezdeni? Többen viccesen megjegyezték, hogy talán pláza épül, vagy betonbunker. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba! A feltett kérdésekre Homola Szabolcs, a helyi pincészet tulajdonosa (akit sok vád ért a mostani építkezés során is) készségesen válaszolt.
– Tíz éve kezdte meg a működését Paloznakon a Homola Pincészet. Az évek folyamán egyre több szőlőterület birtokába jutottunk, ennek köszönhetően pedig nőtt a minőségi borok mennyisége. Valóban kivágtuk a szőlőültetvényeket az adott területen – ahol elkezdődött az építkezés –, de ezeket nekünk pótolni kell, erre törvény is kötelez bennünket, illetve szeretnénk, ha a községben továbbra is fennmaradna a minőségi borkultúra. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy egyre több paloznaki embernek tudok munkát adni.
Czeglédy Ákos polgármester lapunknak elmondta, hogy a balatonfüredi építési hatóság által engedélyezett munkálatok eredményeként hatszáz négyzetméter alapterületű, földbe süllyesztett pince, tetején első ütemben egy százhatvan négyzetméteres irodaépület, később egy hasonló nagyságú vinotéka és borlugas valósul meg.
Az épület gerincmagassága hét méter lesz, a tervek pedig bárki által megtekinthetők a polgármesteri hivatalban, nincsenek titkok, nyilvános minden.