Magyar Falu Program

2019.09.27. 07:00

Orvosi eszközökkel gyarapodott a szigligeti rendelő

Közel 2,7 millió forintos orvosi eszközkészlettel gazdagodott a település rendelője a Magyar Falu Program támogatásával.

Tóth B. Zsuzsa

Fenyvesi Zoltán, Gyopáros Alpár, Karasszon Diána és Balassa Balázs az új felszerelések átadásakor a rendelőben

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az eszközök átadási ünnepségén Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a pályázati kiírásban a szigligeti az első olyan helyszín, ahol eszközöket adhatnak át.

– A viszonylag kis összegűnek tűnő fejlesztés is nagy dolog a kistelepülés életében. A program keretében a következő tíz esztendőben még bőven kaphat támogatást a község.

Szükség is van rá, hiszen a Balaton környékén is csökken az állandó lakosság száma. Ennek megállítása, visszafordítása a célunk. A fiatalok, akik itt nevelkedtek, maradjanak is itt, alapítsanak családot. Akik pedig elmentek, azokat csábítsuk haza, hiszen a rossz életminőség miatt mentek el. Ezen szeretnénk javítani – mondta a kormánybiztos.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő leszögezte, hogy fontos ez a nap, hiszen a Magyar Falu Program keretében a választókerületben ez az első alkalom, hogy pályázati segítséggel eszközbeszerzésre került sor. – A kormány célja, hogy minél több település minél több fejlesztést valósíthasson meg. A mai is egy olyan lehetőség volt, amellyel élni kellett. A választókerület 60 települése közül 57 pályázik a programban, ilyen pályázati forma eddig nem volt – mondta Fenyvesi Zoltán.

Balassa Balázs polgármester arról beszélt, hogy Szigligeten jó élni, a település a Balaton gyöngyszeme. – Egy-egy fejlesztésnél, pályázatnál, bármekkora összegbe is kerül, az a legfontosabb, hogy olyan értéket hozzunk létre, amely fontos a településen élőknek, életszínvonalukat javítja. Az orvosi eszközök beszerzése nemcsak a közösségről szól, hanem a mikrorégióról is. Az egészségügy pedig a helyi képviselő-testület olvasatában ott kezdődik, hogy milyen miliőben élnek az emberek – mondta a polgármester.

Fenyvesi Zoltán, Gyopáros Alpár, Karasszon Diána és Balassa Balázs az új felszerelések átadásakor a rendelőben
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az orvosieszköz-csomag tartalmát a háziorvos, Karasszon Diána ismertette. – Jó minőségű számítógépet kaptunk, és mindhárom rendelőbe új nyomtató került. Üzenetrögzítős telefonnal gazdagodott a rendelő, különböző orvosi eszközökkel gazdagodtunk, amelyek a betegségmegelőzést szolgálják. Laboratóriumi eszközökhöz, 24 órás vérnyomásmérő monitorhoz, dermatoszkóphoz, felszerelt nővértáskához jutottunk. Ezek beszerzését saját erőből nem tudtuk volna megvalósítani, de az egészségügyi ellátásban jelentős a szerepük – hangsúlyozta a háziorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában