képviselők

2019.10.16. 07:00

Cél az élhető, zöld város

Az ellenzéki összefogás önkormányzati képviselője, Katanics Sándor sajtótájékoztatón elmondta: világosan látszik, hogy október 13-án megkezdődött a NER lebontása, szerinte erről árulkodik az is, hogy Porga Gyula, Veszprém polgármestere a közgyűlésbe jutó hét ellenzéki képviselőtől együttműködést kért.

Juhász-Léhi István

Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

Az ellenzéki összefogás önkormányzati képviselője szerint bizonyították, hogy számukra Veszprém az első. Hozzátette, értelmes célokat támogatnak, de a döntéshozatalból „kiszorított” veszprémiek képviseletét nem adják fel, ugyanakkor a négy egyéni választókerületi győzelmet az összefogás sikereként élik meg.

Hartmann Ferenc azzal folytatta, hogy élhető várost szeretnének, ezért arra kérte a megyeszékhely zsinórban harmadszor megválasztott polgármesterét, „szabadítsa fel” a várost a hulladékkezelő működése ellen tiltakozók útlezárásától. Kérte, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a társulás vezetői és a tiltakozó települések polgármesterei, és kezdeményezze a társulási elnök leváltását.

Hartmann Ferenc, Katanics Sándor és Gerstmár Ferenc a sajtótájékoztatón
Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

A döntéshozatalból kihagyott veszprémiek képviseletét nem adják fel a Mester utca megkezdett felújítása kapcsán sem, erről már Gerstmár Ferenc képviselő beszélt. Hangsúlyozta, olyan megoldásra van szükség, amely a lakók bevonásával megnyugtatóan rendezi a közlekedési és parkolási helyzetet, nem csökkenti, hanem növeli a zöldfelületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában