Megemlékezés Balatonfüreden az Aradi vértanúk parkban

A mártíroknak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után kellett meghalniuk. Felidézte a tizenhárom mártír és az első magyar miniszterelnök emlékét, hősi halálát Tremmer Bernadett.

Az igazgató elmondta, sokféle nációt és társadalmi réteget képviseltek, de mindannyiuknak ugyanaz jutott, férfiasan viselték az igazságtalanul rájuk mért sorsot. A szónok kiemelte, a mártírok utolsó szavaikkal a hazát éltették, és mintha a Nap sem akarta volna látni a szörnyűséget, a felhők mögé bújt. Elhangzott, vigyük magunkkal a szellemiséget, amit képviseltek.

– Ha az aradi gyásznapon van, ami fenséges, az utolsó jelenet az: Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett, és az öröklét kapujában a magyar arisztokrata lehajolt, megcsókolta a szerb, paraszti származású Damja­nich kezét. Korunkból nemcsak a hősök, a gesztusok is elfogynak. Vécsey kézcsókja azt mutatja, a gesztus fontos erkölcsi tényező, a gesztusok által marad egyenes világunk gyémánttengelye – vélekedett Tremmer Bernadett.

Úgy mondta, jó egy olyan világban élni, ahol a tévedést beismerés követi, ahol elhangzik a sértés után a bocsánatkérés, és ezt nem tartja senki a gyengeség jelének. Arad gyertyái ezt az erkölcsi példát is megvilágítják nekünk!

Az ünnepi gondolatok után a történelmet műsorral idézték meg az Eötvös-iskola diákjai, a Ferencsik János iskola ifjúsági fúvószenekara, majd Bóka István polgármester és Hári Lenke alpolgármester koszorúzott az emlékhelynél.