balesetveszélyessé vált?

2019.11.07. 07:00

Keskeny útszakasz, jelentős forgalom a Fenyves utcában

Az egykori kertészet területére tervezett rendezvénycsarnok miatti változtatások javíthatják a volt püspöki pihenő közelében lévő utcák forgalmi helyzetét.

Marton Attila

Fotós: Balogh Akos

A Fenyves utcai közlekedési helyzetről olvasónk adott tájékoztatást. Azt írta, a Kopácsi–Fenyves utca kereszteződést követően egy nagyjából 20–30 méteres szakaszon szűk helyen férnek csak el az autók. Bár az úttest kétsávos, a szokásosnál keskenyebb, viszont nagyon sűrű a forgalom, mert a Buhim-völgyben lakók mellett rengeteg autós használja menekülő útvonalnak ezt a szakaszt a Dózsaváros felé.

Olvasónk szerint az utóbbi időszakban balesetveszélyessé vált az útszakasz. Javaslata szerint az egykori kertészet területéből lecsípve lehetne szélesíteni az utat, akkor biztonságosabb lenne a közlekedés, és a Remete utca felé is kényelmesebben lehetne jobbra kanyarodni.

Kovács Zoltán, a Városüzemeltetési Iroda vezetője kérdésünkre elmondta, nem ér­kezett hozzájuk panasz a cso­móponttal kapcsolatban. Hoz­zátette, a volt kertészet te­rülete magántulajdonban van, azonban a helyszínre rendezvénycsarnokot terveznek.

A Fenyves utca keskeny szakaszán egyre nagyobb a forgalom
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Miután a tervezett létesítmény jelentős forgalmat generálhat, így az előkészítés során közlekedési vizsgálatot is készítenek, amely megoldási javaslatokat fogalmazhat meg arról, milyen közlekedésszervezési beavatkozásokra van szükség az érintett területen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában