A népi kultúra egyedi humorát tárta fel Lanczendorfer Zsuzsanna

Lanczendorfer Zsuzsanna nem mindennapi előadással mutatta be, hogy bizony nagyszüleink és dédszüleink is tudtak mulatozni anélkül, hogy a mai brutális világ eszközeit használták volna. Bizony az akkori fiatalokkal is megesett, hogy unták az egyházi menetet, vagy incselkedésre, bolondozásra invitálták egymást, ezeket a tréfás eseteket pedig a néphagyomány példásan megőrizte.

Mestereknek mestere, mondd meg mi az egy… – ez a dalocska talán mindenki emlékezetében elevenen él, ahogyan óvodában, vagy kisiskolás korában tanítóikkal énekelték. Az viszont már talán a homályba vész, hogy a gyermeteg dalocska, melynek dallamát tisztán fel tudjuk idézni, egy katekizmusi ének, mely a számsorhoz kötve, játékosan, énekelve tanítja a legalapvetőbb hittani igazságokat. Ezt, és még rengeteg dalt hallhattunk a néprajzkutató előadásában, ami nemcsoda, hiszen 2014-ben jelent meg Dalmadarak című albuma, melyen ő maga énekli fel saját gyűjtéseit.

A humor témakörében igen jártas szakembertől azt is megtudhattuk, hogy a humor szó latin eredeti jelentése testnedvet is jelent, ez pedig magyarázza, miért nem tudunk, éljünk bármelyik korban, humor nélkül létezni.

Napjainkban már meglepő lehet, de a halállal viccelni, vagy a halált megtréfálni bizony bevett szokás volt. Az, hogy mindezt például egy lakodalom keretében tették meg, már-már hihetetlen. – Bizony feltették a legényt az asztalra, mintha ravatalon lenne, leterítették lepedővel, kezébe adtak egy kukoricacsutkát. Odament hozzá a halottas paródiát játszó férfi, aki asszonynak volt öltözve, és mulatságos siratást improvizált, amin a násznép jót derült. Amikor például azon jajongott az asszonynak öltözött férfi, hogy milyen jókat huncutkodtak a szalmabálában, akkor a lepedő alatt fekvő legény kezében a csutka hol felállt, hol elfeküdt – mesélte Lanczendorfer Zsuzsanna. Az akkori emberek nem féltek a haláltól, életük részének tekintették azt.

Az előadásban aktuálisan a farsangi időszak hagyományairól is szót ejtett. A szokás szerint ebben az időszakban is hagyományosnak számítottak az álesküvők, jellemzően férfiakat öltöztettek menyasszonyi ruhába, és bizony össze is adták őket. Elmondta, az egyház a farsangot sokáig az ördög ünnepének tartotta, és tiltotta. Bent szerepel a tiltásokban, hogy „tiltjuk az ocsmány, trágár beszédeket, tiltjuk az evés-ivást, tobzódást”, az alakoskodók azért voltak tipikus zsáner alakok, hogy még tréfásabb legyen a farsangi mulatság. – A bolond borbély például álesküvőkön és farsangkor felvert tojáshabbal kente be a férfiak arcát, és egy hatalmas bárddal megborotválta őket, és ezért még pénzt is kért. Ezen akkoriban nevetett a falu népe, de lehet, hogy a mai gyerekeknek ez már nem lenne elég nevetséges – tette hozzá a néprajzkutató.

Az előadáson a hallgatóság megismerhette a néprajzkutató által gyűjtött tréfás népi műfajokat (anekdotákat, igaz történeteket, rátótiádákat, tréfás népdalokat, tréfás feliratokat) valamint szokásaink vidám pillanatait (mókaházasság, vénlánycsúfolás, temetés paródia). A megszólaltatott népköltészeti alkotások által pedig megtapasztalhatták a humor gyógyító erejét is.