Négy falu, négy templom és négy malom állt Gyulakeszi helyén

A történész-főmuzeológus a tőle megszokott gondossággal beszámolt még a korábbi időszakról is, ami a falu múltját illeti. Mint elmondta, a mai Gyulakeszi elődtelepülése négy kisebb falu volt, amelyek később egyesültek. A település első írott említése az 1182–84 közötti birtokadományozásban volt, később elvesztette királyi birtok jellegét a falu.

– Különböző társbirtokosai voltak a községnek és határának, amelybe a Csobánc hegy is beletartozott. Birtokokat szerzett itt például az almádi bencés apátság és a bakonyszentjakabi pálosok közössége. Aztán a birtokosok eltűntek a színtérről, a Rákóczi Gyulaffyak szerezték meg a javadalmakat, szántókat, szőlőket, erdőrészeket. A falu és a vár közös történetének első évszázadai a fejlődés jól mérhető mutatóival tarkítottak. A 16 századra összeolvadt a négy elődtelepülés, a század első felére már a csobánci Gyulaffyak voltak a falu teljes területének birtokosai, és lassan már Gyulakeszinek nevezték az írott említésben a települést. 1669-ig jegyezhető a család birtoklása. A nagy birtoktest, amelyet a csobánci vártartomány képezett, nagyjából 16 faluból állt. Azt először bérelte, majd megszerezte az Eszterházy család hercegi ága. 1662-ben kapott Gyulaffy Kristóf csobánci kapitány hídépítésre engedélyt a mai Csigó malom előtt, hídvámszedési joggal. Az 1800-as évek elején még szedték a vámot – mondta a történész. Kiderült továbbá, hogy 1869-től az Eszterházy család hercegi ága volt az úr, kastélyt építettek, ott rendezkedett be az úriszék, amely az uradalom peres ügyeit intézte.

– A 19. század első felében a község 7–800 közötti lakosságszámot jelentett. Azonban az 1711-es esztendő mélypontja volt a községnek, ekkor tíz családfő esett áldozatául a pestisnek. Az első fennmaradt térképészeti ábrázolás is ekkor jött létre, 1784-ben mérték fel a községet, amelynek egy temploma volt már, miközben a középkorban még négy templom és kápolna is állt a keszinek nevezett településhalmaz területén. A 18 század végére kialakult településképpel érte meg 1848 előestéjét a falu. A kastélyban volt az uradalmi központ, de a család nem ott, hanem például a fertődi kastélyban élt, Keszibe ritkán látogatott. A kastély 18–19. századi megjelenési formáját őrzi – mondta Hangodi László.

A község társadalmáról szólva hozzátette, hogy az 1845-ös nemesi összeírás szerint éltek a faluban katolikus vallásúak, és a magyar etnikum mellett elmagyarosodott német famíliák, magyarrá vált horvátok, sőt, minimális létszámban jelen voltak az olasz etnikum tagjai. Evangélikus és zsidó családok szintén éltek Kesziben.

Ami a mindennapi életet illeti, mindenki a mezőgazdaságból élt. Helyben, de még a Badacsony hegy északi oldalán is voltak birtokaik a gazdáknak. Például Hegyesd körül béreltek legelőket, méhészettel és kézművességgel is foglalkoztak. Fejlett volt a malomipar, de volt a faluban kovács, kádár, pintér, szűrszabó, kocsma és mészárszék. Az iparosok termékeiket a tapolcai és keszi országos vásárokon értékesítették. 1848 tavasza megbolygatta a mindennapi életet, március végéig eljutott a híre a forradalomnak, összeírták a nemzeti szolgálatra kötelezetteket, az országgyűlési választókat.

A nemzetőrök közül öten vállaltak katonai szolgálatot, köztük kettő huszár lett. Harta János 52 évesen önként lett nemzetőr, majd honvéd. Császár Károly hadnagyi rangot kapott Klapka Györgytől. A gyulakeszi temetőben a részben elpusztult síremlékek között több 1848–49-es üzenet rejtőzik. A legszebb sírkő Császár Károly hadnagyé, egy kovácsoltvas kerítéssel kerített, vöröskőből faragott obeliszk. Rajta kívül még három 1848–49-es katonai szereplő nyughelye található a temetőben.