Viszlát tél!

2020.02.26. 16:00

Télűző karneválon égettek kiszebábot Balatonarácson

A hagyományápolást és a közösségépítést emelte ki Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere a balatonarácsi karneválon, az elmúlt hétvégén, amelyen rajta kívül ötletes jelmezt viselve részt vett Fabacsovics Zoltán, a szervező Arácsért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Molnár Judit, a humán erőforrás bizottság elnöke.

Kovács Erika

Fotó: Arácsért Alapítvány

Az arácsi városrész apraját-nagyját megmozgatta a színes forgatag és a kitűnő hangulatú, jelmezes karnevál. A Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara muzsikájának kíséretében a látványos és színpompás menet a Kutas Árpád Emlékparkból a Béke utcán, majd a városrész patinás központján átvonult egészen a Szent Benedek középiskola udvaráig, ahol máglyára vetették és elégették a kiszebábot, tavaszt idéző, szikrázó napsütésben űzve el jelképesen a telet.

Fotó: Arácsért Alapítvány

A farsangon nagy sikert aratott a jelmezverseny, amelynél valóban nem volt könnyű dolga Komáromi Móricnak, a középiskola igazgatójának, egyben a zsűri elnökének. Különféle kategóriákban indulhattak a résztvevők, akik számtalan különleges és ötletes maskarát készítettek el és viseltek. A felvonulás után teával és forralt borral, illetve zsíros kenyérrel kínálták a télűzőket, akik harmonikaszó mellett folytatták a jó hangulatú mulatságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában