A magyar repülés száz esztendejéről hallhattak előadást Alsóörsön

Az előadó hangsúlyozta: az 1910-es években a magyar repülőgépek tervezése és gyártása a fénykorát élte. Ezekben az években nagyon sok magyar tervezésű és gyártmányú repülő emelkedhetett fel a levegőben és ezzel együtt rengeteg olyan tudós ember is élt az országban, akik kiemelkedőt alkottak a repülőgépek fejlesztésében. Ugyanakkor a repülőgépek elterjedésével – emelte ki Kositzky altábornagy – bekövetkeztek az első balesetek és katasztrófák is. Az első magyar repülőbaleset halottja Takács Sándor volt, aki 1912-ben zuhant le a gépével. Ekkor vetődött fel az az igény, hogy ki kellene dolgozni a repülésbiztonsági rendszabályokat. Ugyancsak megfogalmazódott, hogy ezen szabályok betartását szükséges fokozottan ellenőrizni. Az első világháborúban több neves pilótánk is volt, akik a fronton sorra nyerték a légi ütközeteket, és – tette hozzá a nyugállományú altábornagy – ezekben az években 400–450 magyar repülőgép volt bevethető.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a légierőt is teljesen szétverte, a repülőgépek gyártását végző üzemeket leszerelték.

Szerencsére megmaradt az a mérnöki és szakmunkási gárda, akik a repülőgépgyártásban tapasztalatokkal rendelkeztek. Ez utóbbi tette lehetővé azt, hogy amikor a nyugati ellenőrzések lazábbak lettek, vagyis a harmincas évek végén, a magyar katonai repülőgépgyártás újra feléledt – hangsúlyozta Kositzky Attila. E tevékenységnek volt a produktuma a Sólyom névre hallgató felderítő repülőgép, vagy a teljesen magyar tervezésű és gyártású Ezüstnyíl.

A második világháború végén aláírt békediktátumban újra szabályozták a magyar légierő létszámát, a gyárakat leszerelték és külföldre vitték. Ekkor a repülők fejlesztésével foglalkozó tudósok és szakemberek többsége külföldre, nyugatra menekült. Olyan mérnökökről volt szó – fogalmazott az előadó –, akik az elkövetkező években, külföldön lettek naggyá tudásukkal, s ezekben az országokban jelentősen hozzájárultak a repülés továbbfejlődéséhez, valamint az űrrepülés kialakulásához.

Előadása végén az altábornagy megjegyezte: „Szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy a repülés száz évének része az a negyvenhárom év is, amit én aktív repüléssel töltöttem el.”