Enni- és innivalóval látják el az egészségügyi dolgozókat Pápán

Helyi vállalkozók, cégek és civilek járnak elöl jó példával a kialakult járványügyi veszélyhelyzet idején, és megbecsülésük jeléül különféle étel-ital adományokkal segítik az erőn felül teljesítő egészségügyi dolgozókat.

Laskovics Márió

Egyre több helyi cég és magánszemély ajánlott fel az utóbbi időben főként élet- és italadományokat az egészségügyi dolgozók, a betegek, illetve a rend- és katasztrófavédelmi szervek javára. A teljesség igénye nélkül, ám példaértékkel megpróbáljuk felsorolni a múlt csütörtökig megvalósult különféle támogatásokat a közösségi médiatartalmak alapján.

A Fandako falatozó ötven pizzát és tíz ételtálat adott át a pápai kórház dolgozói számára Fotó: InfoPápa

A megyeszékhely, illetve egyéb nagyvárosok példáját követve március 20-án a Fandako falatozó nyitotta meg az általában is erőn felül teljesítő egészségügyi dolgozók részére történő segítségnyújtások sorát azzal, hogy ötven pizzát és (az ételallergiásoknak) tíz grillezett csirkemelltálat adott át a pápai kórház dolgozói számára. A Gróf Esterházy Kórház belgyógyászával előre egyeztetett jótékonysági akciót az orvosok és a nővérek már most érezhető mértékben megnövekedett feladatai indokolták, tudtuk meg.

A Fincsi falatozó két napon át szállított ki a pápai mentőállomáson szolgálatot teljesítő mentősöknek ételtálakat, valamint a kórház ápoltjainak 400 liter céklalevet ajánlott fel Fotó: InfoPápa

Két nappal később a Fincsi falatozó szállított ki két napon át a pápai mentőállomáson szolgálatot teljesítő mentősöknek ételtálakat, valamint a kórház ápoltjainak 400 liter saját készítésű, vitamindús céklalevet ajánlott fel. A cég e gesztussal viszonozta, köszönte meg azt, hogy több mentős rendszeresen az éttermükben ebédel.

A mentőállomás közösségi oldala alapján sokan követték a jó példát, és ez elmúlt napokban szinte elhalmozták ételfelajánlásokkal a pápai mentősöket, akik így remélhetőleg sikerrel merítenek erőt mind fizikailag, mind lelkileg a további munkájukhoz.

A tapolcafői Ibi ABC tulajdonosa, Klotz Ibolya a jelenlegi nehéz helyzetre való tekintettel több héten keresztül biztosítja a pápai mentősök reggeli étkezését Fotó: Facebook

A tapolcafői Ibi ABC tulajdonosa, Klotz Ibolya a jelenlegi nehéz helyzetre való tekintettel több héten keresztül biztosítja a szolgálatban lévő mentőszolgálatos munkatársak reggeli étkezését. Ezenkívül az Optimum-Team Kft. három tálca süteménnyel, Kapcsándi Regina palacsintával, a Csiribiri tortaműhely szintén süteményekkel kedveskedett a pápai mentősöknek. Őket segítette még civilek egy csoportja (köztük Kovács József és Süle Zsolt önkormányzati képviselők) élelemmel, innivalóval és vegyi áruval, Rózsa Bálint két tálca húskészítménnyel, az Autofit Extra Kft. pedig ingyenesen fertőtleníti ózongenerátorral a mentőállomás járműveit. A Gambrinus étterem egy alkalommal tizenöt adag főzeléket szállított ki a mentősök, illetve hatvan adag édességet a kórházi dolgozók számára, tudtuk meg Sándor Mihály tulajdonostól.

A Gambrinus étterem egy alkalommal tizenöt adag főzeléket szállított ki a pápai mentősök számára
Fotó: Facebook

A Kemping Oázis étterem részéről Gáti Péter és Gáti László több karton italt ajánlott fel a Gróf Esterházy Kórház sürgősségi betegellátó osztálya javára. A Kattani gyros- és ételbár három napon keresztül napi tíz pizzával látta el a pápai tűzoltóság dolgozóit, a tételt az étterem tulajdonosa és egy barátja állta. Tömör Róbert a helyi rendőrség, tűzoltóság, és mentőállomás számára egyaránt hat adag gombás csülökpörköltet adományozott. Csütörtöki hír, hogy Bíró Csaba vállalkozó tíz tonna almával támogatta a Magyar Honvédséget. A nagyvonalú felajánlásból az MH Pápa Bázisrepülőtér is több száz kilogrammnyi gyümölcsöt vehetett át.

Tömör Róbert a helyi rendőrség, tűzoltóság, és mentőállomás számára egyaránt hat adag gombás csülökpörköltet adományozott Fotó: Facebook

A városi közösségi összefogás jegyében még megemlítendő, hogy március 22-étől, vasárnaptól kezdve a volt Kilián-, a Vajda- és a Bástya-lakótelepeken esténként hangos tapssal köszönik meg az egészségügyi, valamint más területeken dolgozók áldozatos munkáját. Illetve egyre több ház ablakában, ajtaján piros szív fejezi ki a szolidaritást, a féltő szeretetet, a „minden rendben lesz” érzést. Bízzunk benne, hogy így lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában